Poór Ferenc dr.: Dermatologia orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1922)
A dermatologia történetének vázlata
kétségtelenül ideges alapon fellepő pruritus cutaneusok stb. mindennapos elváltozásai, hanem ezeken kívül is számos bőraffekciónál kell szerepet juttatnunk ma is az idegrendszernek. A sok közül csak példa gyanánt hozom itt fel a hypo- trichosisok, az alopeciák, urticariák (dermografismus) egy részét, vagy a syringo- mieliával, sclerosis multiplexszel vagy a perifer, centrális és spinalis idegrendszer egyéb traumáival kétségtelenül kauzális kapcsolatban álló bőraffektiókat. noha ez utóbbiaknál ugyanaz az ártalom, mely az idegrendszert súlyosan bántalmazta, a bőr elváltozásait is kiválthatja épúgy. Hogy az idegrendszer bebizonyíthatóan részt vesz az életjelenségek s így a betegségeknek is igen számos nyilvánulásá- ban, azt Nékám (1894) különben kísérleti sorozatával igazolta. Valamely szervnek az idegműködés köréből való kicsatolása dispositiót ‘teremt a fertőzésre írja kísérletei során. De a neuropathologia is beleesett más, előző és utána következő irányzatoknak abba a közös hibájába, hogy egyrészt általánosított és kizárólagosságra tört s ily módon egyoldalúvá vált, másrészt nem vette kellőképen figyelembe azt, hogy az illető bőrmegbetegedéseknél, még ha ideges alapon is fogjuk fel azokat, a végső ok igen számos esetben nem magukban az idegekben vagy azok működésének kóros megváltozásában rejlik, hanem abban az ingerben, traumában, mely az idegrendszer működését a rendestől eltérő módon befolyásolja, esetleg annak morphologiáját is megváltoztatja. Ma alig tudjuk elhinni, hogy még alig két évtized előtt az akut exanthemák, a gyógyszeres kiütések, a külömböző erythemák, erythrodermák, a pemphigus csoport stb. elváltozásai pathogenesisé- nél elsősorban az idegbefolyást okolták. Talán nem tévedünk, ha a neuropatho- logiás irányzat általánosítását, szertelenségeinek magyarázatát abban a közös hibában találjuk, mely minden új irányzathoz, melyet az idők folyamata fölszínre vet, előtérbe nyomulásának kezdő idejében elfog. Általánosított mint láttuk, a humoralpathologia, midőn például még oly növényi élősdi gombák mint az achorion, trichophyton stb. kézzelfogható demonstrációja után is a «vérromlás»- ról beszélt az idetartozó külső megbetegedéseknél, általánosított a krázistan s egyoldalú volt kezdetben a bakteriológia,is, midőn csak a mikrobát vette számba s a befogadó szervezetet elhanyagolta. Általánosított s ezáltal egyoldalúvá vált a neuropathologia, mikor az idegrendszerben és csak abban kereste minden kigondolható betegség utolsó okát, még ott is, ahol tisztán megállapítható volt, hogy az idegrendszernek legföljebb a közvetítés szerepe jut. Ez az irányzat az anatómiát ugyan számbavette, de már a vért különösen annak amorph plasma- ját, a vérsavót feltűnően negligálta. De ne feledjük, hogy az a korszak, mely az anatómiai gondolkozáson keresztül a szervezet nedveinek s elsősorban a vér elváltozásainak nagy aetiologiai fontosságot tulajdonító humoralpathologiát és az ebből fejlődött krázistant, mint valami nagyon elmaradott, tévedéseivel elriasztó s túlhaladott álláspontnak tekintette s melyet épen ez a generáció támadott meg alapjaiban, önkénytelenül is irtózott bizonyos megbetegedéseknek még oly gondolatától is, mely esetleg a humoralis gondolkozással való kapcsolatnak lett volna felfogható. A mi korunk, melynek gondolkozását már az immunitás tan és serologia az ú. n. humoralis immunitásról szóló tanaival már előkészítette, már nem tartózkodik az idegrendszer számbavétele mellett sem a haematogenesis útján keresni számos bőrbetegség okát s a vér exogen és autogen alteratióinak ismét nagy fontosságot tulajdonít a bőrmegbetegedések setiologiája terén is. A neuropathologiás irányzatra az első és leghatalmasabb csapást Philipp- son mérte, egy épen a XIX—XX. századfordulón (1900) megjelent klasszikus rövidségű dolgozatában,1 melyben kimutatja az ideges eredetűnek állított bőr- elváltozások histologiájából azok gyulladásos természetét s hozzáteszi, hogy az idegeknek befolyása alatt támadhatnak congestiók némi transtudatióval, de az aprósejtes beszűrődés szükségképen teljesen hiányzik». Érvelésében meggyőzően kimutatja az angione'urosis-os elméletnek, amint azt a dermatolo- giában értelmezték, teljes tarthatatlanságát. Philipps on-nuk ezen, kétségbevonhatatlan tényekre támaszkodó érvelése, melyet kálómban Török Lajos értékes adatokkal egészít ki, alapjában megdöntötte a dermatologiának angioneurosison felépített kártyavárát. A rövid életű, nagy reményekkel meginduló, de hamar összeomlott neuro- pathologiai irányzatnál összehasonlíthatatlanul szolidabb alapon épült fel a bakteriológiai gondolkozás. Pasteur és Koch, valamint követőik működése, heves és tanulságos vitákban tisztázta a baktériumok specificitásának tanát. Pasteur 1 Philippson. Über embolie u. metastase in der Haut. Archiv f. Dermal. 51. k. (1900) 33. 1. 23
