Poór Ferenc dr.: Dermatologia orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1922)
A dermatologia történetének vázlata
20 Hebra művének kibontakozásával szinte egyidőben, a dermatológiai irányoktól eleinte függetlenül, Parisban megindul a bőr gombabántalmainak — mykosis-ainak tanulmányozása s e tanulmányozást egy Párisban élő tudós magyar orvos, a kiskéri születésű Gruby Dávid (1813—1898) indítja meg. A bőrnek élősdi gombáktól (eu- vagy hyphomyceták) előidézett megbetegedései közül a favus kórokozóját ugyan Schönlein fedezte fel (1839), a később róla elnevezett achorion-ban, de bogy e növényi parazitának a bőrelváltozásához való viszonyának értelmezése körül eleinte mily zavar uralkodott, azt jellemzi a francia dermatológia oly korifeusának, mint Cazenave-nak. még 1850-ben kifejezett az a téves nézete, hogy az achorion a favusmasszáknak csak igen kis, elenyésző részét alkotja s magánál a betegségnél is elenyésző szerepe van, amennyiben csak utólag telepszik meg és tenyészik a valamely más, az organizmusban rejlő ok folytán megbetegedett bőrön! A bőr mykosisainak tanát hatalmas lépéssel vitte előre, s e tanok kifejlődésének a legerősebb impulzusát adta Gruby, midőn 1812—44 között felfedezte egyfelől a mikrosporiasis okozóját a mikrosporon Audouini-ban, másfelől az akkoriban Willan és Bateman nyomán porrigo decalvans-nak Makon-tól tinea tondens-nek s Cazenave-tói herpes tonsurans-nak nevezett bőrbetegség okozóját szintén egy hyphomycetában, melynek jóval később, 1846-ban, a svéd Malm- sten a trichophyton tonsurans elnevezést adta. Az ötvenes évek elején azután Bazin Gruby felfedezésének alapján, az addig külön és önálló megbetegedésekként szereplő herpes tonsurans, herpes circinnatus, az angolok «ringworm»-ja, kérion celsi és sykosis parasitaria között a kóroktani kapcsot a Gruby-féle trichochyton-ban kimutatta s így e csoport egyes tagjait mint klinikai képükben és megjelenésükben ugyan egymástól külömböző, de setiológialig egységes megbetegedést, a trichophytiasist a dermatológiába bevezette. Bazin-nek. a búvárlatait egészítette ki Németországban Köbner, midőn később Gruby tricho- phytonját a Hebra-féle ekzema marginatumban s bizonyos jellegzetes köröm- affekciókban kimutatta. Ugyancsak Bazin és tanítványai sikerrel dolgoztak egyéb, a hyphomyceták állandó jelenvoltáról feltételezett bőrmegbetegedések (favus stb.) klinikai képének tisztázásán. Ámbár a német Eichstedt fedezte fel a pityriasis versicolor kórokozáját a mikrosporon furfur-ban s Burchhardt a Báren- sprung-tól 1862-ben leírt erythrasma előidézőjét (mikrosporon minutissimum), mégis a bőr gombabetegségeinek tudományos kidolgozása, a hyphomyzceták tenyésztési módszereinek, kultúráinak kidolgozása terén a francia iskolához fűződik a siker oroszlánrésze mind a mai napig, midőn mint Gruby hagyományainak méltó folytatója s felfedezéseinek kiegészítője különösen Sabouraud és követői (de Beurmann, Gougerot stb.), valamint a botanikus Vuillemin fejtenek ki e téren eredményes tevékenységet. Sabouraud különzi el az epidermophyton-1 újabban a trichophytönöktől. Az autorok e téren való munkásságához csatlakoztak az amerikaiak, kik közül Gilchrist 1874-ben írt le egy bőrmegbetegedést, melynek kórokozója az előzőén ártalmatlannak hitt blastomycetákhoz tartozott (blastomykosis), Montoya y Florez leírja a karaié-1 s 1903—6-ban ugyancsak francia, Beurmann fedezi fel a róla elnevezett sporotrichiumban a sporotrichosis kórok át. * * * Hebra műve is, mint minden emberi alkotás alá lévén vetve a progresszió örökérvényű törvényének, már a nyolcvanas években több tekintetben reformálásra szorul. Az újítás nemes hevében a humoralis, dyskrasiás fogalmak elleni harcban maga Hebra is túlzásokra ragadtatta magát s tanítványainak egy része ebben még túltett rajta. A bécsi dermatológiai iskola a maga eredeti koncepciójában ugyanis azt vallotta, hogy a bőrnek, mint minden egyes szervnek meglévőn a maga sajátlagos tevékenysége, azok az ingerek, melyek e tevékenységet kiváltják túlnyomóan magában illető szervben székelnek s ezért a bőr megbetegedések s az organizmus megbetegedései között kauzális kapcsolatot csak ott engedett meg, ahol az kétségtelenül bebizonyítható volt, de még ott is, — amint ma látjuk — ahol a bőrbetegség egész jelentkezése s klinikai lefolyása is arra utal, hogy oly organikus megbetegedéssel állunk szemben, melynél a bőraffekcíókról kétségtelen ugyan, hogy azok oly tényező behatása alatt támadtak és támadnak, mely tényező nem rejtőzhetik kizáróan a bőrben, de amelynél diagnosztikai segédeszközeink nem eléggé tökéletes volta miatt még ma sem vagyunk s egy félszázaddal ezelőtt annálkevésbbé volt módunkban a tisztázott aetioló- giára hivatkozva, e feltevésünket igazolni — e betegségeknél a bécsi iskola inkább egyenesen elvetette a kauzális kapcsolatot a bőr és az egész organizmus,
