Poór Ferenc dr.: Dermatologia orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1922)
A dermatologia történetének vázlata
17 scabiest nem is mai értelmében vesszük, hanem föltesszük, hogy Autenrieth a «scabies» szót, épúgv mint mások a «psora»-t, csak gyűjtőnévül használta az összes bőr- s talán ä hevenyés kiütéses fertőzőbetegségekre is, még akkor is lehetetlen szám ez, kivált ha azt hirdették róla, hogy ezek mind azért haltak el, mert bőrbánt almukat külső szereléssel elnyomták ! A híres Hahnemann pedig azt iparkodik bizonyítani, hogy a betegségeknek háromnegyed része nem más, mint visszaverődött scabies («gale repercutée»). Mellesleg említjük, hogy orvosai a nagy Napoleon halálát is «gale repercutée»-vei hozták kapcsolatba ! Hogy a régi értelemben vett áttételek tana messze a XIX. századba is benyúlt, azt bizonyítja, hogy Sigmund 1857-ben harcol azon «nem kevés orvos» nézete ellen, akik szerint a blenorrhoeánál a nyálhártya elválasztása a szervezetből káros anyagokat távolít el, miért is nem kell, hogy az megszűntettessék, sőt ellenkezőleg azt egy ideig fenn kell tartani. Poór Imre pedig még 1861-ben is azt írja az Orbánéról, hogy miután «a legtöbb orvos máig a cholsemiából (epevérűség) származtatja» szükségesnek tartja e nézet ellen síkra szállni. A régi metastasistan hívőjének tényleg lehetetlenné tette azt, hogy a betegségek gyógyítására törekedjék s így e gondolkozás a therapiát is meddőségre kárhoztatta. A különben fejlődésre képes humoralpathológiát, hiányozván még szilárdabb kémiai alapja épúgy, mint a kísérletekkel megerősített tények tanúsága, melyek napjainkban — természetesen már más, fejlettebb fogalmak asszociációjával — a serológiában végre is a humoralpathológiát rehabilitálták, az önkényes spekulációtól hozzátoldott tételek révén tévutalcra tért. A régi tant, a nedvek hibás keverődéséről, elromlásáról revelálta Rokitansky (1804—1878) a bécsi iskola híres «krázistan»-ában, mely azután a XIX. század derekán évtizedeken át az általános orvosi gondolkozás alapjává vált. Rákos, gümős, skrofulás stb. dys- krasiakat — «vérvegy»-eket, mint a korabeli magyar orvosi irodalom nevezte -— ismertetett és tárgyalt ezen az alapon s e dyskrasiákkal azonos értelmű, noha másképen elnevezett fogalmak voltak uralmon Franciaországban is, a nagyrészt világrahozott, az idők folyamán kóros, de nem specifikus jelenségeket előidéző diathesis-ekben és speciálisan a dermatológiában a «dartres» (= «sömör», «sömörfélék») fogalomban. Az idők folyamán — főleg Devergie, Bazin, Hardy tanítása alapján — e fogalom értelme oly irányban tolódott el, hogy «dartres» alatt kiválóan oly bőrbántalmakat értettek, melyeket idősült lefolyásuk, a szerelésekkel makacsul dacoló, recidivákra való hajlamosság jellemzett (ekzema, psoriasis, prurigo stb.). E bőrbántalmak egyes családokban, Hardy szerint egymással váltakozva, öröklődnek s a szervezet nedvei, főleg a vér alkotórészeinek kóros vegyüléséből erednek. Bazin a hatvanas években az «arthritismus» és «herpetismus»-ban ugyancsak a testnedvek szorosan körül nem írható autogen alteraeióiban keresi a bőrbetegségek okait. Ép úgy, mint Bázin humoral- pathológiai irányban keresték a bőrbetegségek okait, a század közepén működő oly kiváló dermatológusok is, mint Rayer, ki különben anatómiai rendszerével Hebra előfutár ja volt s Biett-tel az ichthyosis kérdését tisztázta, továbbá Devergie stb. E humoralpathológiai gondolkozás mellett a francia iskola e mestereinek éles klinikai látásáról s megfigyelő képességéről tanúskodik az, hogy számos bőraffekciónak, mint betegségi típusnak első felismerése, elkülönözése ( scrophulides stb.) s lefolyásának szabatos jellemzése nevükhöz fűződik. így írta le Alibert a mykosis fungoidest (1810—82), a keloid-ot (1817), Cazenave a lupus erythematodest a lupus vulgáristól elkülönözve, a pemphigus foliaceust, Glbert a pityriasis roseát, Thiriel a skleroderma-t (1847), Bazin az erythema indurativu- mot és hydroa vacciniformet (1860), Devergie a pityriasis rubra pilaris-1 (1857) stb. Németországban a negyvenes évek tájáig Peter Frank (1792), Struwe (1829), később Riecke (1841), Schönlein és C. H. Fuchs voltak a dermatológia képviselői, kik szakmájukat ugyancsak a humoralis pathológia szellemében művelték. Köziilök Fuchs 1840-ben megjelent dermatológiájában részben Willan és a franciák nyomán hurutos, rheumás, ecchymosisos, orbáncos és egyéb dys- krasiákat ír le mint azr egyes bőrbántalmak okozóit. Rendszere, ép úgy mint Schönleiné felette bonyolult és mesterkélt, terminológiáját újonnan alkotott, de a dermatológiában polgárjogot nem nyert elnevezései nehezítik meg. Mialatt a humoralis pathológia tévelygései a dermatológiát ép úgy, mint egyéb szakmák anyagát összebonyolították, tanulását a sok fölösleges és idejétmúlt sallanggal megnehezítették, azalatt a laboratóriumok és boncolótermek mélyében egyelőre csupán az elmélet tudósainak kicsiny körét érdekelve már készült az új korszak, mely hivatva volt az orvosi tudományt a spekuláció útvesztőjéből visszavezetni a szabatos megfigyelések és kísérletek tárgyilagos alapjára. Morgagni-n&k már említett azt a tételét (1761), mely a jelenségek és Poór F.: Dermatologia.
