Poór Ferenc dr.: Dermatologia orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1922)
A dermatologia történetének vázlata
16 egyes elemeinek, ez elemek, alkotó részek egymáshoz való viszonyainak tüzetes ismerete. Az előző irodalom szoros áttanulmányozása alapján az egyes elváltozásoknak leírásával, azok osztályozásával tette le a bőrgyógyászatnak, mint disciplinának alapját Plenck József Jakob (1739—-1807) a nagyszombati, majd a budai egyetem tanára 1776-ban megjelent «Doctrina de rnorbis cutaneis» c. munkájában. Művében a bőrelváltozásokat külső megjelenésük szerint 14 osztályra osztja s ez osztályokba 120 betegségspecies-t oszt be. A meghatározásban Linné botanikai módszerét alkalmazza rövid tételekben. S ha Kaposi joggal kifogásolja is, hogy osztályozásában oly eltérő folyamatok, mint a scabies és a himlő, a lepra és a cutis anserina stb. kerülnek egymás mellé s hogy oly diagnosisokat is ismer, mint a scabies syphilitica stb., mégis tagadhatatlan, hogy Plenck műveivel a modern dermatológiának alapját rakta le, különösen az egyes laesioelemek fogalmának rögzítésével s a legjelentősebb lépést tette meg a zavaró terminológia tisztázására. Plenck művéből indul ki s tökéletesíti azt az angol Bobért Willan s tanítványa Bateman (1799, 1815)1, midőn a Plenck-féle anyagot IX osztályra szorítja le. Ezek: 1. papulae, 2. squamae, 3. exanthemata, 4. bullae, 5. pustulae, 6. vesiculae, 7. tubercula, 8. maculae, 9. excrescentiae. Willan művét pontos definíciói, újabb kórképeknek leírása, a régi terminológiának revízió alá vétele tüntetik ki s minthogy könyve csakhamar megjelent fordításokban is, a Plenck-Willan-féle irány mindinkább elterjedt. Plencket követvén, de tőle teljesen függetlenül írja meg dermatológiáját Franciaországban Lorry (1777) s e művön kívül a régi szerzők közül a régi Mercurialis, valamint Sauvages és Poupart-nak dermatológiai feljegyzéseire támaszkodva, ugyancsak Linné botanikai rendszerétől befolyásolva alkotja meg a század elején rendszerét Alibert. Rendszere, melyet 1806-tól megjelent hatalmas illusztrált miívében publikál, azonban végtelen komplikált, terminológiája nehézkes, ingadozó s jóformán minden egyes bőrelváltozást külön betegséggé avat. Rendszerének, melyet «természetes»-nek nevez, alig akad követője s tanítványai a nagyhírű Biett, Cazenave és Gibert már a Plenck-Willan-lé\e alakrendszer tovább művelői és Bayer előfutára Hebrantüi. A XIX. századnak különösen első felében a dermatológia fejlődését is befolyásolja az általános orvostudományban uralkodó fogalomzavar, különösen a régi értelemben vett metastasistan és a humoralpathológia. Az ősrégi, szinte Hippokrates-ig nyomon követhető hit a régi értelemben vett metastasisban a XIX. század negyvenes-ötvenes évtizedéig eltartott. Ennek az iránynak követői azt vallották, hogy bizonyos kóros nedveknek a bőrön, a bél s a húgyrendszeren át való eltávozása mentesíti a belső, életfontos szerveket a betegségektől s ha ezek a kórosan elváltozott nedvek az említett utakon a szervezetből nem elimináltatnak, akkor áttételeket — metastusisokat—alkotnak, melyek az életet is elpusztíthatják. Bust a huszas évek egyik legjelesebb orvosa írja: «Valamely bőrbajnak a legmegokoltabb helyi gyógykezelés következtében való eltűnése nem ritkán igen komoly következményekkel jár az egész organizmusra. És nemcsak tartós betegeskedést, de sorvasztó lázat, mell vízkórt, vakságot, siketséget, epilepsiát s apoplexiát is láttam erre bekövetkezni és ismét elmúlni, ha szerencsésen sikerült a bőrbajt ismét előidézni.» Hasonlóan nyilatkozott Gebhardt Ferenc, a pesti egyetem nagyhírű tanára 1838-ban2 egyes bőrbetegségekre nézve. így pl. nézete szerint, ha a fölös epe a beleken, húgvutakon és bőrön (!) keresztül ki nem küszöbölődik, áttétel útján eljuthat a tüdőbe s ott ugyancsak mint epe a «pneumonia biliosa»-t okozhatja. Ép úgy okozott szerintük a bőrbe jutó epe orbáncot ! E nézetek természetszerű folyománya az volt, hogy a bőr megbetegedéseit meggyógyítani nemcsak nem ajánlatos, de nem is szabad, hisz a bőrlaesión át távozó romlott nedvek a bőrbántalom gyógyulásával csak visszaszoríttatnak a szervezetbe s ott végzetes hatást fejthetnek ki. Metastasis alatt tehát a régiek valamely bőrbetegség eltűnését s evvel oki összefüggésben valamely belső szerv, vagy az egész organizmus megbetegedésének kezdetét értették. Hogy hova vezettek ezek a ma abszurdnak feltűnő nézetek, azt élénken illusztrálja Schönlein, aki 1839-ben említi, hogy a nagyhírű Autenrieth azt állította, hogy a kis würtembergi királyságban a scabies külső gyógyszeres elnyomása folytán 12,000 (!) haláleset történt! Még ha a 1 Willan Bateman. Description and treatment of cutaneous diseases. London, 1799. II. k. 1815. 2 Gebhardt, Különös orvosi nyavalya és gyógyítástudomány. Pest, 1838. II. K. Ií6. f
