Poór Ferenc dr.: A syphilis kórtana és gyógyitása (Budapest, 1914)
A biologiai reactiók syphilisnél
41 thermostabil) már a savónak szobahőmérsékleten, sőt jégszekrényben való elhelyezésénél is. Ez az oka annak, hogy a komplementkötés kísérleténél előbb 55—56°-on «inaktiváljuk» a savót, hogy az eredeti labilis és változó mennyiségű komplement abból eltűnjék s azt inkább kiszámított mennyiségű mesterséges komplementtel pótoljuk a kísérletnél, illetőleg minthogy a komplementet izolálni nem tudjuk, e célra tengeri malacz vérsavójának bizonyos adott mennyiségét használjuk fel, mivel a malacznál a vérsavó komplementtartalma meglehetősen állandó. Tehát az antigént (a kórokozó kultúrájából készült kivonatot) nem keverjük egyszerűen a vizsgálandó savóval, hanem előbb tönkretesszük (55—56°ra melegítés) a benne levő ismeretlen mennyiségű és labilis komplementet s azt az állandó komplement mennyiséggel biró friss malaczsavóval pótoljuk s csak azután adjuk hozzá az antigént s hagyjuk e különböző anyagokat egymásra hatni emberi testhőmérsékletnél (thermostat). Egy óra múlva a keveréket megvizsgáljuk, hogy van-e jelen még köttetlen, szabad, tehát hatékony komplement vagy nincs. Az első esetben az antigen és savó nem kötötték le egymást, tehát a savó nem tartalmaz ellenanyagot. Ha azonban a komplement eltűnt, az azt jelenti, hogy a kötés megtörtént, tehát a savóban megvolt az ellenanyag. A syphilisnél azonban a komplementkötési eljárásnak akadálya a legújabb időkig az volt, hogy a kultúrakivonat nem állott rendelkezésre mivel a spiro- chaeta tiszta tenyészete Noguchi felfedezéséig nem sikerült. E hiány pótlására Wassermann világrahozott syphilises magzatok máját, mely szerv tudvalevőleg a pallida óriási tömegét tartalmazza, kivonatolta s e kivonatot hesználta antigen gyanánt s tényleg e kivonattal dolgozva Wassermann, Bruck és Neisser a syphi- lisesek vérsavójának vizsgálatánál a manifest esetek túlnyomó részénél komplement eltérítést tapasztaltak, míg az egészségesek savója ily reactiót nem adott. Bebizonyult azonban csakhamar, hogy nem csupán a lueses májkivonat vált ki komplement eltérítést, hanem az egészséges is s nemcsak az alkoholos, de a vizes kivonat is, ámbár az utóbbi nyolcszor gyengébb (ezért az utóbbiból ennyiszer többet kell venni a kísérlethez). Épúgy szívkivonatok, sőt bizonyos chemiai anyagok is adták azt, míg a spirochsetakulturák kivonata — az eddigi szórványos kísérletek szerint — úgy látszik kevésbé használható antigént ad. Nincs arra terünk s e munka gyakorlati céljának sem felelne meg, hogy azt a nagyszámú módosítást, melyet az eredeti WASSERMANN-BRUCK-NEissER-féle eljárás maga után vont e helyen kritikailag tárgyaljuk és így megelégszünk azzal, hogy névszerint felemlítsük, hogy Porges-Meyer, Porges-Neubauer, Elias Salamon, Herrmann-Perutz, Terunchi-Toyoda, Weichhardt, Ascoli stb. a luesesek savója «dipaffin» anyagának meghatározásával törekedtek pótolni a WR.-t, míg Bauer, Hecht, Stern, Detre, Tschernobugow, Noguchi, Düngern, Jakobsthal, Karvonen, Landsteiner, R. Müller s mások részben a WR. komplikált voltát igyekeztek egyszerűsíteni, részben érzékenyebbé tenni. Mindezek az eljárások, melyek között ugyan lehet olyan is, mely részleteiben, sőt talán egészében is bizonyos eseteknél az eredeti eljárásnál tökéletesebb eredményt ad, még a kísérletezések stádiumában vannak s leszűrődött, több oldalról s nagy anyagon is megerősített eredményekről még nem számolhatnak be vagy azok a serologiával szakszerűen foglalkozók összehasonlító kritikáját még nem, vagy csak részben állották ki s így egyelőre ma még a gyakorlatban alig volnának értékesíthetőek. De különben is kívánatos, hogy a reactio ez idő szerint még egységesen és azonos elvek szerint hajtassék végre már abból a szempontból is, mivel csupán az azonos alapon létrejött eredmények korrigálhatják egymást, másrészt a gyakorlat igényei is azt kívánják, hogy azok a betegek, akiknek vére különböző intézetekhez kerül vizsgálat végett, ne kapjanak egymással homlokegyenest ellenkező eredményeket, ami természetszerűleg a módszerben való bizalom megingását vonhatná maga után úgy a beteg, mint kezelő orvosa részéről, amire az eredeti WR. reá nem szolgált. Tehát e módosítások a gyakorlatban - - ez idő szerint legalább — legfeljebb az eredeti eljárás mellett alkalmazhatók olyképen, hogy döntőnek mindig az eredeti eljárás eredményét vegyük. A WR.-nál épúgy, mint módosításainál, mindjárt kezdetben, természetesen felmerült az a kérdés, hogy voltaképpen milyen anyag az, melynek a reactiónál ily nagy szerep jut. Ezt az anyagot ma reagin- nak nevezzük, anélkül hogy mibenlétét ismernénk. Wassermann maga e reagineket a syphilis valódi méreganyagának tartja, de ebben az esetben a luesos szervkivonat nem volna syphilistől mentes anyagok-
