Poór Ferenc dr.: A syphilis kórtana és gyógyitása (Budapest, 1914)
A syphilis gyógyítása
226 esetekben pedig fokozhatjuk a kezelés energiáját egyik más szerre való áttéréssel, a szer adagolási módjának megváltoztatásával s igy hathatósabbá tételével vagy több szer kombinálásával. Tehát therapiánk kizárólagos indicatora nem lehet a spirochceta lelet, hisz a parasitának a későbbi elváltozásokban való kimutatása legyőzhetetlen akadályokba ütközhelik. de nem lehet az a Wasser- MANN-féle reactio sem egymagában, hanem a gyógyítás irányát ezeknek a diagnostikai eszközeinknek felhasználása mellett a betegség lefolyásának ismei'ete s a fertőzést befogadó organismus individuális viselkedése határozzák meg. ¥ Még néhány évvel a WASSERMANN-féle reactio felfedezése előtt vitatható volt, hogy az ősrégi s a syphilissel egykorú symptomás, vagy az újabb FournieríóI meghonosított s NEissERtől megreformált intermittálö vagy jobban körülírva chronikusan intermittáló kezelés az előnyösebb-e? Ricord maga a symptomás kezelés híve volt A jelenségek elmúltával a betegséget is gyógyultnak tartolta s a kezelést csupán recidivák esetén ismételte meg. Kétségen kívül ez az álláspont helytelen volt. Nem kell azonban megfeledkeznünk arról, hogy elődeink a XIX. század első felében még a syphilist távolról sem tartották oly rosszindulatú betegségnek, mint amilyennek azt ma mi ismerjük. Fogalmuk sem volt s nem is lehetett arról, hogy a betegség a legsúlyosabb ideg-, ér- és szervmegbetegedések oka lehet, Neisser (1913) Fournier «eléggé nem méltatható érdemé»-nek nevezi azt, hogy a symptomás kezeléssel szemben a sokkal energiásabb chronikusan intermittáló kezelésre tért át, kiadva azt a jelszót, hogy «a maladie chronique. traitement chronique». Meg kellett kísérelni, hogy kellő tartamú, tartós és rendszeres kezeléssel mar a kezdeti szaktól kezdve úgy befolyásoltassék a betegseg, hogy a félt késői kórképek elmaradjanak s Fournier ezt a szervezet mercurializálásával, azaz gyakori és bizonyos időközökben kéneső hatás alá való helyezésével iparkodott elérni, de híven az akkori franczia iskola therapiai elveihez a belső, a gyomron át való kénesőadagolással. A FouRMER-féle princípiumot a németek egy része is elfogadta oly változtatással, hogy a kéneső belső használata helyett, vagy néha amellett előszeretettel inkább a SiGMUNDtól tudományosan kidolgozott bedörzsölő kúra alakjában alkalmazták a szert, a XIX. század harminczas éveiben a luestherapiába bevezetett jódot különösen a tertiaer esetek részére tartva fenn, szemben az antimerkurialistákkal, akik a kéneső használatának, mint ártalmasnak teljes elvetése mellett a betegség egész folyamata alatt a jód alkalmazásának hívei maradtak. A FouRNiER-féle intermittáló kezelés kéneső pirulás adagolását tehát bedörzsölő, majd Scarenzio, Levvin és Neisser ajánlatára az injectiós adagolással vegyesen a bedörzsöléssel helyettesítették s azt kellő pihenő idők közbeiktatásával éveken át (3—6 év) folytatták tekintet nélkül arra, hogy a kúra folyamán nyíl-
