Poór Ferenc dr.: A syphilis kórtana és gyógyitása (Budapest, 1914)
A syphilis gyógyítása
224 kor föltehető, hogy a szereink számára is inkább hozzáférhető szövetekben tartózkodnak s még nem sikerült nekik az egyes szervek mélyébe magukat belefészkelniök. Másrészt a WR. a betegség későbbi szakaiban, különösen a secundier stádiumban, nem egyszer már bámulatosan csekély syphilisellenes kezelés után negatívvá válik s tapasztalataink alapján tudjuk, hogy ez a negati vitás csupán igen ritkán tartós és végleges. Nem volna-e tehát eljárásunk alapjában elhibázott, ha tisztán e korán negativ vérsavólelet alapján therapiánkat beszüntetnénk addig, míg a reactio újból positivvá nem válik s evvel a mulasztással folytonosan újabb alkalmat nyújtanánk arra, hogy a betegség fejlődésében a visszaesések, esetleg folyton súlyosabb jellegű jelenségekkel, egymást kövessék. S ha be kell azt is vallanunk, hogy gyógyszereink tartós hatásáról a rövid kezelések után, nem kezeskedhetünk, gondolhatunk még arra is, hogy a WASSERMANN-féle reactiónak az a hosszabb időn át meglevő negativitása, melyet elérnünk sikerült, csakugyan a végleges és teljes sterilisatio jele-e mindenegyes eóetben és csakugyan az egyén egész további életére vonatkozik-e mindég. Lehetséges, hogy ez az álláspontunk szemben a már előadottakkal, midőn elismertük, hogy a positiv AYR. az aktiv kiesnek jele, következetlenség. De ha mérlegeljük azt a végzetes jövőt, mely elégtelenül kezelt syphilises betegeinkre várhat, amire legújabban Mattauschek és PiLcznek az 1880—1900 között syphilissel a katonai kórházakban kezelt 4134 osztrák és magyar katonatiszt további sorsára vonatkozó statisztikája szomorú világot vet, amennyiben azoknál az eseteknél, amelyek kezdetben recidivákat nem produkáltak s ennek következtében kielégí- tőleg nem kezeltettek rendkívül nagy számban, az összes esetek 65%-ában paralysis és tabes következett be—lehetetlen, hogy inkább az inconsequentia vádját ne vállaljuk s a beteg érdeke, a «suprema lex» elvének „ alapján helyesebbnek ne tartsuk, ha a beteget még akkor is, ha a \YR. már igen hamar, s igen kevés gyógyító szer alkalmazása után tartósan negatívvá is vált, esetleg még 1—2 éven át — habár talán fölöslegesen is — tovább kezeljük, minthogy őt, a sors kedvező voltában bizakodva, túlkorán egészségesnek nyilvánítsuk. Az elmondottakból következik, hogy egyáltalán nem tudjuk osztani azok nézetét, akik — közte néhány neves serologus — a syphilis- kezelés egyedüli indicatorává a WR.-t kívánják tenni, hogy úgyszólván tisztán az eprouvetteában dőljön el a syphilistherapia kérdése a klinikai megfigyelés, a fertőzést befogadó egyes szervezetek individuális difie- rencziáinak és az egyes gyógyító szerek iránt való resistentiájának minden tekintetbe vétele nélkül. Viszont, ha e betegségnek legállandóbb tünete épen a WR.-nak viselkedése, tartós vagy gyorsan visszatérő positivitása, kétségen kívül hibáznánk, ha e telette nagybecsű jelenséget nem használnánk fel arra, hogy — különösen, ha a betegség manifestatiói hiányoznak — útbaigazításokat nyerjünk általa a betegség fennállására, szereink iránt való fogékonyságára vagy makacsságára, valamint arra nézve, hogy akkor, midőn a betegnek már huzamosabb időn át való gyógyításával sikerült a reactiót tartóóan nega-
