Párkányi Dezső: Magyar orvosok és orvostudomány a 17. században (Székesfehérvár, 1913)
III. Fejezet. A 17. század orvostudományi története - II. Hazai orvosaink képzése és iránya - 1) Közművelődési állapotaink - b) Folytonos háborúk, mint a gazdasági romlás okai
68 Hadi és egyéb adók, rablások. gyermeke született, ha valahol kár érte, ha gyermekét kiházasította, ha gyász vagy öröm érte, ha tort vagy vendégséget kellett tartania, a rendkívüli kiadásokat mindig a jobbágynak kellett előteremtenie, akár pénzben, akár terményben.1) llyképen már maga a földesúr teljesen kifosztotta a jobbágyot. Holott a jobbágy a földesúri.,adón kívül fizette az állami adót is, mely telkek után a legjobb időkben sem volt kevesebb 3—4 forintnál. De fizette még az egyházi adót is, a német katonaság, vagy a végvárak költségeire kirótt sarcot, eltartotta a katonaságot, s a katonaság által rá kivetett önkényes adókat is beszolgáltatta. Az egyházi adó sem volt valami nagyon csekély összeg, de a hadi adó rendesen oly óriási summa a 17. században, hogy annak megfizetésére legföllebb egy gazdag, egységes Magyarország lett volna képes. így pl. a 88 magyar végvárnak ellátása Eszterházy nádor számítása szerint évenkint 1.218,300 forintot emésztett fel.1 2) Ily összeget előteremteni persze képtelen volt az elszegényült magyarság annál is inkább, mert a földesurak, kiket a további adóemelés képtelenségét belátó bécsi udvar felszólított, hogy a magukéból is adózzanak, ősi jogaikra hivatkozva megtagadták az adózást. Ennek folytán a nagyszámú végvárakban levő zsoldos sereg, mely a század első felében jobbára magyar volt, s csak 1649 óta növelte az udvar folyton a végvárakban a német katonaság számát, zsold és ellátás nélkül maradt. Az 1647-diki számítás szerint pl. az érsekujvári, győri, kanizsai és kassai kerületek várainak 10 ezer lovasra és 8 ezer gyalogosra volt szüksége. S az 1649-diki országgyűlés csak 3900 katona ellátását tudta elvállalni a félharmincad adó beszedésének mellőzéséért. A többi katona tehát elhüás_méll<«l maradt. Persze a ruha és kenyér nélkül maradt katonák, nem akarván éhenhalni, önkényüleg telepedtek le ott, ahol élelmei találtak s amihez hozzájutottak, azt fölemésztették. Hogy maga ez a csapás is, amelyről az egész század folyamán egyaránt panaszkodnak, a birtokos nemesek s a városi polgárok, milyen nyomasztó teher volt, azt legjobban mutatják 1) U. o. 2) M. N. T., VI., 462.
