Párkányi Dezső: Magyar orvosok és orvostudomány a 17. században (Székesfehérvár, 1913)

III. Fejezet. A 17. század orvostudományi története - I) A tapasztalati irány diadala az orvostanban. Orvostudományi eredmények

38

már sejti a bakteriológiát.) »Az ekép keletkezett kóralkotás (constitutio morborum) nyilatkozása gyanánt bizonyos álló láz tekintendő, mely nemcsak az uralkodó, hanem a közbenjáró kóralakoknak is saját jellemét kölcsönzi.« — llyképen Sydenham a járványtan megalapítója lett.

A betegség tüneteinek második csoportját a természetnek gyógytörekvései alkotják. Ilyen pl. a láz, mely »mindazonáltal nem elegendő mindenkor a kórokozó anyagoknak a kitakarítására.« (Tehát ismeri a fehér vérsejtek szerepét.) Ezért a hevenybetegségeket rendesen a természet szokta meggyógyítani, az orvos csak csillapíthatja a tüneteket. Az idült betegségek ellen azonban külön szerek használandók, melyek közt igen fontos a kinin.1)

Gyógyításmódjai is helyes elveken alapulnak. Ameddig a betegség lényegét nem ismeri, addig »általános gyógybá- nást« alkalmaz s azt Írja elő az orvosnak, hogy itt is, mint mindenütt, a természetnek gyógytörekvéseit kell utánozni.

Műveiben az akut betegségek gyógyításáról (főműve), a járványos nyavalyákról, a luesről, a fekete himlőről, köszvényről és hydropsról értekezik.2)

íme, ezek voltak azok az irányok, azon iskolák, elvek és felfogások, melyek a 17. század orvostudományát vezették és irányították a nyugati államokban. Lássuk most már hazai orvosaink irányát.

1) A 17. és 18. századot jellemzi a kinin roppant sokoldalú használata. Ugyanilyen gyakori használatnak örvend a kínai tea.

2) Sydenham és az iatrofizikusok elveit Stockinger említett kézirata nyomán állítottam össze.