Párkányi Dezső: Magyar orvosok és orvostudomány a 17. században (Székesfehérvár, 1913)
III. Fejezet. A 17. század orvostudományi története - IV. Hazai orvosaink tudása - 1) Tudományosan képzett orvosok
142 c) Kevésbé tanult orvosok. Tábori orvosok. városoknál, bár erre nézve a 17. században nem ismerek adatokat.x) A rendes orvosok mellett még kevésbé tanult orvosokat is ismerünk a 17. századból. Ezeket, mint mondtuk, főleg tanulmányaik miatt soroltuk külön osztályba, az lévén a megkülönböztetés alapja, hogy ezek az orvostudományokban a magisteri fokozatot tudták csak elérni. Általában azonban tudásban is alatta állottak a rendes orvosoknak, bár közülük némelyik tudásban a rendes orvosok közé emelkedett s viszont a rendes orvosok közül némelyik ezek osztályába sü- lyedt le gyakorlati tudás tekintetében. Tudásukról és társadalmi állásukról alább szólok. Még mielőtt orvosaink tudásának vizsgálatába bocsájt- koznánk, külön meg kell említenünk a tábori.orvosokat, kiket nem lehet az orvosok egyik osztályába se sorolni, noha ők is orvosok. Működésük időtartama rendesen csak egy háború idejére terjed. Számuk oly csekély, hogy külön osztályt nem alkothatnak. Viszont tudásuk a legkülönbözőbb. Hadi orvos volt pl. a tudós Coberus Tóbiás is, de rendesen csak kezdő orvosokat találunk a táborban. Hogy léteztek direkt a táborok számára is u. n. tábori orvosok, azt már Istvánffy több adata is bizonyítja.2) Ezek a belső bajokat, az elterjedt tábori járványos nyavalyákat s a nehezebb sérüléseket kezelték s a borbélyok csak könnyebb sérüléseket gyógyítottak. Hogy a tábori orvosok tudása nem nagy volt rendszerint, azt bizonyítja az az eset, hogy mikor pl. 1704-ben II. Rákóczy Ferenc a szegedi táborban megbe') Néhány kiválóbb 17. századbeli orvosunk életét (Árkosi Thegző Benedek, Augustini ab Hortis Keresztély, Czanaki Máté, Enyedi Sámuel, Hellenbach János Gottfried, br., Hofsteter János Ádám, Köleséri Sámuel, Möller Dávid Vilmos, Pápai Páriz Ferenc, Rayger Vilmos, Károly és ifj. Károly, Skultéti N., Spillenberger Sámuel és Dávid és Teutsch András) röviden közli Demkó a 379—385. lapokon, nagyrészt Weszprémi műve (W. István: Succincta Medicorum Hungáriáé et Transsylvaniae Biographia. Lipcse, 1774. Bécs, 1778, 1781, 1787.), de más munkák nyomán is. Én nem tartottam felveendőknek az életrajzot, mert nem életrajzot, hanem korképet nyújtani feladatom. Azért az életrajzok iránt érdeklődőket Demkónál meg található eredeti forrásokhoz, főleg Weszprémi művéhez utasítom. 2) Holub J.: Istvánffy, 99. 1.
