Párkányi Dezső: Magyar orvosok és orvostudomány a 17. században (Székesfehérvár, 1913)
III. Fejezet. A 17. század orvostudományi története - IV. Hazai orvosaink tudása - 1) Tudományosan képzett orvosok
143 tegedett, a bányavárosokból kellett neki orvost hivatni.1) Noha valószínűleg a kuruc táborban is voltak orvosok. De egyúttal az is bizonyítja a táborban levő orvosok kevés képzettségét, hogy köztük kiválóbb orvost, sőt még jóhirüt sem találunk, kivéve Coberust és Vízaknai Bereczk (Briccius) Györgyöt, Páriz tanítványát, ki 1693—1717-ig terjedő naplójában sok fontos történelmi adatot őrzött meg számunkra. A tábori orvosok tiszti rangot viseltek a hadseregben.2) Ezek szerint megismertük képzett orvosaink különböző osztályait: a tudásuk által kiváló, a rendes tudású s a kevésbé tanult orvosokat. Felosztásunk önkényes, mert orvosaink ilyen osztályokba sohase tömörültek, s felosztásuknak alapját tanultságuk és gyakorlati tudásuk képezi. Tanultsá- guk maga is tulajdonképen egyforma, ami a tanulás anyagát illeti, s a csak magisterséget végzett orvosok is csak aránylag kevéssel tanulnak kevesebbet, mint a doktorátust is szerzett orvosok, a tanulás anyagát illetőleg. Az egyetemek körülbelül ugyanazt adják elő. Azonban némelyik orvosunk 12 évig jár egyetemre, a másik 2 évig. S igy már nagy különbség van a kettő közt s habár a tanulás anyaga ugyanaz, tudásuk mégis különböző lesz. Ilyképen orvosaink felosztásának alapját tulajdonképen a tanulásban eltöltött évek képezik. S ilyen alapon, miután a leghosszabb ideig tanult orvosaink mind elméleti, mind gyakorlati tudásban kiváltak s emellett vagy fejedelmek orvosaik, vagy hazai és külföldi főiskolák tanárai, őket kiváló orvosok néven soroltuk osztályba. Ellenben akik tudásuk által nem váltak ki annyira, bár néha megütötték a tudás azon mértékét, melyet a kiváló orvosok osztálya számára felállítottunk, azokat a rendes orvosok osztályába soroztuk. Mig akik már tanulmányaik révén is különböztek (magisterség) az eddigiektől, azok kevésbé tanult orvosok néven alkották a harmadik osztályt. Legtöbben voltak persze a rendes orvosok, mig a kiváló és kevésbé tanult orvosok száma, nem ugyan relative, de abszolúte véve, elég kevés volt. Azért midőn orvosaink általános tudását akarjuk vizsgálni, akkor rendes orvosaink tudását kell szem előtt tartanunk. A kiváló orvosok tudása ennél valamivel több, a kevésbé tudós orvosoké valamivel kevesebb. i) M. N. T., VII., 596. — 2) Holub J.: Istvánffy, 99. i Összefoglalás.