Párkányi Dezső: Magyar orvosok és orvostudomány a 17. században (Székesfehérvár, 1913)
III. Fejezet. A 17. század orvostudományi története - II. Hazai orvosaink képzése és iránya - 2) A 17. század társadalma
109 Hogy mennyire nem tekintették embernek a jobbágyot, azt a kor egész felfogása elárulja. Az 1692-diki felvidéki jobbágylázadás leveretése után Forgách Miklós, kassai főkapitány avval vigasztalja a jobbágyokat, hogy szenvedésük Isten törvénye, aki rendelte az ő alacsony állapotukat.J) S ez a felfogás, hogy a nép szolgasága és elnyomatása Isten törvényén alapszik, azidétt európaszerte elfogadott álláspont volt s ezért nem csoda, ha hazánk uralkodó osztályainak felfogását néha különösnek találjuk jobbágyügyekben. Pl. az 1644-diki tárgyaláson a király, illetve helyettese, Eszterházy Miklós nádor I. Rákóczy György erdélyi fejedelemhez irt egyik levelében úgy vélekedik, hogy Magyarországon nincs evangélikus státus, mert »akármit valljon is azért a pór, de azzal ugyan nem lészen státussá.«2) Ugyanő mondja, hogy összes törvényeink közt nincs egyetlen egy se, mely megengedi a parasztoknak, hogy papot tartsanak, vagy parochiá- va! és az ahhoz való jövedelemmel bírjanak, mert az ország régi joga szerint a parasztnak, munkadiján kívül, földesura birtokán, — ide soroztatván a jobbágytelek is, — semmije sincs.3) 1 Ha egy nádor országos ügyek tárgyalásánál igy nyilatkozik, akkor ezen felfogást általánosnak kell elfogadnunk A törvény tehát nem védelmezte a jobbágyot, hanem teljesen kiszolgáltatta töldesura önkényének. Földesura pedig csupán igavonó állatnak tekintette a jobbágyot, aki neki megkeresi a kenyeret, de akinek ő ezért semmi viszonzással se tartozik. Számtalan példa igazolja a jobbágyokon elkövetett kegyetlenségeket, melyek ezen felfogás következményei voltak. Persze volt kivétel is. Egy-egy jobb szivű földesur megsajnálja a nyomorultak helyzetét s ideig-óráig javít a jobbágyai helyzetén. De ez csak elszórva fordul elő és általános a kegyetlen elnyomás s a jobbágy szívtelen kihasználása. Hogy mennyire sajnálatraméltó volt a szegény jobbágyok sorsa, azt legjobban bizonyítja az, hogy nemcsak a magyarok közt akadnak olyanok, akik megsajnálják őket, hanem sokszor ellenségeiknek, a töröknek is megesik a szive rajtuk. Bizony 9 Acsádi: Közg. áll. a 16. és 17. sz., 94. 2) U. o., 95. — a) U. o.
