Párkányi Dezső: Magyar orvosok és orvostudomány a 17. században (Székesfehérvár, 1913)
III. Fejezet. A 17. század orvostudományi története - II. Hazai orvosaink képzése és iránya - 2) A 17. század társadalma
108 Jobbágyság. Erdély városainak némi csekély módosítással ugyanaz a sorsuk, mint a magyar városoknak. A század legelejének rémnapjai elpusztították ugyan a városokat, úgy hogy a legtöbb teljesen lakatlan volt, fölégetve, földig rombolva. Azonban a fejedelemség fénykora alatt a városok csakhamar újra visszanyerték régi gazdagságukat. A szász városok, a marosmelléki nagyobb városok, főleg Gyulafehérvár, nemkülönben Kolozsvár, Nagyvárad újra virágzó ipari városokká lesznek s lakóik meggazdagodnak. Erdély romlása azonban a virágzó kultúrát egy csapásra megsemmisítette. A két tatár- dulás nemcsak emberanyagban aratta le az országot, hanem anyagilag is tönkretette. Sigy Erdély városai is csak nehezen térnek magukhoz a nagy fosztogatás után. S amije még volt a kis országnak, azt a császári tábornokok zsarolták ki tőle, mikor birtokukba vették Erdélyt. így Erdélyben is leha- nyatlik a városi élet az ország pusztulásával. De legjobban megérezte a sors sujtoló kezét a jobbágyság. A nyomorult jobbágy mind Magyarországon, mind Erdélyben valósággal rabszolga volt, minden jogtól megfosztva, ki állatként dolgozott földesura érdekében, mig az mindenből kifosztotta a szerencsétlen jobbágyot. Jogai nem voltak, csak kötelezettségei. Szabad költözködési joga ugyan 1556 óta elméletileg érvényben volt, ténylegesen azonban szó sem lehetett róla. Az 1608-diki országgyűlés is csak annyit segít a bajon, hogy ez ügyet a megyei határozatokkal rendeli elintéztetni.4) Az 1618-ki országgyűlés elrendeli, hogy egy kapura 4 jobbágyházat és 12 zsellért kell számítani, s meghatározza a véghelyeken teljesitendő robotmunka mennyiségét. Az 1625-diki és 1655-diki országgyűlések is igyekeznek védeni a jobbágyokat. Sőt maga a császári kormány is a század vége felé, mikor már kénytelen volt belátni, hogy a jobbágyságot koldussá tette, szeretett volna könnyíteni a jobbágyok terhein, legalább annyira, hogy megint adózóképes legyen. A nemesség hajthatatlan önzésén azonban minden törvény paragrafusa, minden császári törekvés hajótörést szenvedett. A kor felfogása szerint a jobbágy szolgaságra van teremtve, s a földesúrnak érdeke volt, hogy ezen állapotban meg is maradjon. ■) M. N. T., VI., 554.
