Papp Géza Gyula: A fogtechnika (Budapest, 1928)

A műfogak és a fogpótlás fejlődése napjainkig

kulátor középvonalába essék. Most s? felső minta alapjára is gipszet öntünk s arra ráhajtjuk az artikulátor felső karját, hogy annak szabad vége a gipszbe ágyazódjék. Hogy a gipszminták alapjához a gipszpép jól tapadjon, tanácsos beágyazás előtt azokat vízben áztatni pár pillanatig, mert a kiszáradt gipsz a pép nedvességét hirtelen elvonja, minek folytán az megkeményedése

20. a ábra.

után leválik róla, vagyis nem köti. A fölösleges gipszet eltávolítjuk, az egészet simítjuk, hogy a feltöltött gipsz sima folytatása legyen a mintának. Ha a gipsz megkeményedett, a viasszal ösz- szeragasztott mintákat kis láng fölött, vagy meleg késpenge segélyével ismét különválasztjuk, mire az artikulátor felnyitható lesz s vele a beleágyazott mintákkal a szájbeli viszonyoknak megfelelő nyitó és záródó mozgásokat végezhetjük. így most már az artikuláció birtokában rátérhetünk a pótlás készítésénél a fogak felállítására. (20. b ábra.)

A harapásvétel.

Hogy a felső, az alsó vagy mindkét mintára készítsünk-e viaszsablont a harapásvételhez, azt esetről-esetre aszerint kell meghatározni, amint azt a támpontok hiánya szükségessé teszi. P. o. pótlandók a felső őrlőfogak, a metszőfogak jelen vannak, úgyszintén az alsó fogak is: ez esetben csak felül készítünk sablont. Ha azonban az alsó őrlők is hiányoznak, akkor alul is készül sablon, úgyszintén akkor is, ha az alsó őrlők megvannak, de a mellső fogak hiányzanak. Szóval a hiányzó mellső vagy oldali támpontokat pótoljuk viaszfelépítéssel. A beharapásnak élesebb markí- rozása céljából, de meg, hogy ezzel a páciensnek is könnyebbséget