Papp Géza Gyula: A fogtechnika (Budapest, 1928)
A műfogak és a fogpótlás fejlődése napjainkig
30 szerezzünk, célszerű ott, ahol alul és felül átellenes foghiány van, ahol tehát a sablonon viaszfalak találkoznának a szájcsukásnál, a felső vagy az alsó viasz helyére műfogakat beállítani s jól megragasztani olvasztott viasszal. Teljes foghiánynál pl. lehet alul, vagy felül az egész fogsort műfogakból felállítani s átellenesének viaszsablont készíteni. Természetes, hogy ilyen esetben csak a viaszsablon felületét puhítjuk meg a láng fölött haraptatás előtt, míg az átellenesét a felállított fogakkal hidegen vezetjük be a szájba. A viaszfelület megpuhitása célszerűbben úgy eszközölhető, hogy meleg késpengével sűrűn egymás mellett 1—2 mm. mélyen bevagdaljuk a viaszt s utána a meleg pengével a felszínét elsimítjuk, mert a láng fölött való puhítás közben a meleg könnyen felpuhíthatja a sablon alaplemezét is, aminek az lenne a folyománya, hogy az a haraptatás alatt deformálódnék, elnyomódnék. A sablont harapásvétel előtt ki kell próbálni a szájban, meg- felel-e ívelése és a viasz magassága a szájbeli viszonyoknak. Ahol a sablon viasza magas, ott kellően alacsonyabbra vágjuk, az esetleges hiányt viasz felépítésével pótoljuk, amíg az átellenesek a szükséges magasságban az egész íven végig egyenletesen találkoznak; csak akkor puhítjuk meg a haraptatáshoz a viaszfelii- letet. Most a sablont a szájba vezetve s helyére nyomva felkérjük a beteget szájának beesukására. Nem lehet itt eléggé hangsúlyozni, hogy soha ne kérjük a pácienst arra, hogy harapjon össze, mert ez esetben harapni akarván, minden irányban fogja emelni állkapcsát, csak a helyes artikulációba nem s ezen igyekezete alatt tényleg összeharapja a — - sablont, úgyhogy az használhatatlanná 20. b ábra.
