Orsós Ferenc: Emlékkönyv 1. (Debrecen, 1930)
Vitéz Ambrus József dr.: A gyermekkor immunitása és az újabb immunizáló eljárások
36 izmok és idegek, a facialis és a spinalis idegek sérülése, az en- kephalitises tünetek, a myodegeneratio és myocarditis, a Hiss- Tavara-nyaláb sérülése, a phrenicus-bénulás, a máj, a vese igen súlyos sérülése főleg a nephrosisok és az összes appositiós folyamatok gátlása, ami erős lesoványodással jár caloriásan elegendő táplálás ellenére (Heubner is leírta már ezt a sajátságos kachexiát), mind befolyásolhatatlanok passiv immunizálással. A klinikai megfigyelések — sok tekintetben összhangzásban vannak azokkal a kísérleti eredményekkel, amelyeket még Svanie Arrheniuspak köszönhetünk és amelyek hivatva vannak arra, hogy végeredményben a diphtheria therapiájának tökéletesítésére szolgáljanak. A diphtheriának mint anaphylaktoid folyamatnak, továbbá a localis elváltozásnak mint a Koch- phaenomennel analog jelenségnek értelmezése ezidőszerint csak klinikai észlelésen alapuló elmélet, ami experimentális igazolásra vár. A toxin vándorlásának két útját jelölhetjük meg: 1) loca- lisan belediffundál az alatta lévő szövetekbe, ezt igazolják a localis bénulások és 2) a véráram útján eljut az egész szervezetbe. A localis hatások, mint említettük, kisebb jelentőségűek az általános károsításhoz képest. A vérpályába jutott toxin sem marad változatlan concentratióban, mert a diffusiós törvények szerint a toxinnak feltétlenül bele kell diffundálnia a szomszédos toxint nem tartalmazó szövetekbe, amelyeket a diffusiora vonatkozólag — eltekintve a szövettani szerkezettől — „gallert”-eknek kell jelölnünk. Ügy a klinikai megfigyelés, mint az utóbbi időkben az activ immunizálással végzett kísérletek alapján arra lehetett következtetni, hogy a toxin diffusiója igen kicsi lehet (a gyorsan ölő nagy toxin dosisok hatás magyarázatával most nem foglalkozunk) és ez a beteg szempontjából igen nagy szerencsének mondható, mert ha pl. olyan volna, mint a krystalloid, jól diffundálódó anyagoké, a passiv immunizálással semmit se lehetne elérni, mert a vitalis fontosságú szövetek gyorsan áldozatul esnének. Arrhenius a diphtheria-toxin és antitoxin diffusiós állandóját (D) meg is határozta és azt találta, hogy a toxinnak 16"-on diffusiós állandója: D = 1.6 10-7 -- az antitoxiné 16"-on D = 0.17 10-7^.
