Oláh Gyula dr.: Magyarország közegészségügyi viszonyairól (Budapest, 1889)

Közegészségügyi viszonyainkról részletesen - Közegészségügy a községekben

azok a földmivelés érdekeit nem zavarják. Bizonyára el fog jönni az idő, midőn a földmiveléssel foglalkozó emberekben is a tiszta levegő szeretete annyira ki fog fejlődni, hogy ők is a trágyát nem az udvarukban, hanem kint azon a földdarabon, melyet javítani szándékoznak, fogják felgyűjteni s azért lakásuk udvaráról ha nem minden nap, de legfölebb minden héten oda ki fogják hordani. Ezt a helyesebb s úgy gazdasági, vala­mint közegészségi szempontból czélszerűbb trágyakezelési módot a czivilizáczió fejlődése, az értelmi emelkedés és a hatóságok buzgó ellenőrködése bizonyosan ki fogja fejleszteni, addig is azonban, mig az értelem fejlődésének ezen jobb korszaka el­következik, a hatóságok legalább a mai kor e tekintetbeni kívánalmainak tegyenek eleget s ezt a kérdést szabályozzák akként, hogy a gazdasági érdekek érintetlen hagyásával egyúttal a közegészségi érdekeknek is lehetőleg elég legyen téve. Ha községeink lakossága a hatóság által kötelezve lesz arra, hogy minden udvaron legyen egy a lakháztól s kúttól lehető távol eső trágyagödör, melyből midőn az megtelt, az illető a trágyát földjére kihordani tartozik, továbbá ha a köz­ségi hatóságok a lakosságnak e tekintetben jó példát mutatnak s a községház udvarán nem halmozzák fel a trágyát — mint sok helyen most szokás, — akkor a községek lakosságát rövid idő alatt rászoktathatják és rászoríthatják oly rendre, hogy az udvarok nem lesznek trágyával borítva, a község levegőjét a nagy trágyahalmazok állandóan nem fertőzik s a mellett a gazdasági érdekek is érintetlenül maradnak. Az elmondottakból látható, hogy községeinkben nem sok gond van fordítva a tiszta levegőre. Különösen nagy baj az, hogy a községi hatóságok e tekintetben csökönyösen tétlenek. Az az egy két jó példa, az a nehány jó Ízlésű ember, aki minden községben találkozik s aki házának, lakásának beren­dezésével tisztaságszeretetét elismerésre méltóan bizonyítja, még az is kevéssé tudja az e tekintetbeni általános állapotokat tani, mert csak sajnálni lehet a nagyrészben kárbavesző fárg,)^ * , r c Levegő.

Next

/
Thumbnails
Contents