Oláh Gyula dr.: Magyarország közegészségügyi viszonyairól (Budapest, 1889)
Közegészségügyi viszonyainkról részletesen - Közegészségügy a községekben
82 Lakások. ságát annak a jó Ízlésű embernek, aki költséggel, fáradsággal szép virágos kertté alakítja udvarát s azt hiszi, hogy már most ő kifogástalan tiszta levegőben fog élni, pedig alsó felső szomszédjainak a tisztaság iránti érzéketlensége nagy területen megrontja a levegő tisztaságát és nagyrészben megrontja az ő fáradozásának várt s remélhető eredményét is. A községek általános közegészségi érdeke sürgősön követeli, hogy a levegő tisztántartására az elöljáróságok az eddiginél több gondot fordítsanak — és a mennyiben ezt nem tennék, erre fölöttes hatóságaik által szigorúan szorittassanak. A községekben levő lakásviszonyok az egész országban a közegészségi állapotok egyik legfontosabb pontját képezik. Minden állam területén a falun, községekben lakó nép képezi az ország lakosságának zömét s így az ország közviszonyait a legnagyobb arányokban a községekben lakó nép közviszonyai tükrözik vissza. így van ez a közegészségügy tekintetében is — és különösen így van akkor midőn a lakásviszonyok által feltételezett és előidézett közegészségügyi eredményeket mérlegeljük. Bizonyára igen nagy mértékben befolyással birnak az ország általános közegészségi állapotaira azon előnyös viszonyok, miket a városok kifogástalan lakházai eredményeznek és az ország átlagos közegészségi arányszámait a paloták s a kifogástalan lakházak eredményei javítják ugyan, de a helyzet jellegét azon lakás- viszonyok adják meg, amely lakásviszonyok között az ország lakosságának zöme s túlnyomó többsége: a községekben, s falukon lakó köznép él. Ezért az ország általános közegészségi viszonyait illetőleg e kérdés kimagasló jelentőséggel bir. Fentebb már általánosságban érintetem, hogy alig képzelhető olyan közegészségügyi fogyatkozás, ami Magyarország köznépének lakásviszonyai között elő nem fordulna. Valóban csudálkozni lehet azon, hogy midőn községeink lakosságánál a falusi épitkezés legkülönbözőbb, mondhatni minden elgondolható módja szokásban van, e sokféle építkezést, nagyon kevés és csak elszórtan s ritkán találkozó kivétellel, mindig s mindenütt.