Oláh Gusztáv dr.: Az elmebetegségek orvoslása (Budapest, 1903)
I. Az elmeorvoslás fejlődésének története
22 zavar, 3. mérgezés, 4. thyreogen elmezavar, 5. dementia praecox, tí. deinen* tia paralytica, 7. visszafejlődési elmezavar, 8. mániás-depressziós elmezavar, 9. paranoia, 10. neurózisok, 11. elfajlási elmezavar, 12. fejlődésbeni visszamaradottság). Ezzel szemben Wernicke az aetiologikus momentumokat figyelmen kívül hagyva, tisztán a tünetek szerint osztályozza a pszikozisokat három főcsoportba foglalva össze azokat: Allopszikozisok, Somatopszikozisok, és Autopszikozisok. Más búvárok az idegműködés elemi törvényeit vették alapul {Arndt, Meschede) és arra építették fel rendszerüket. Legújabban is-t mét a kémiai elmélet felé fordul az elmeorvosok tekintete, de tisztultabb értelemben magasabb nézpontbó). Halliburton, Mott, sir James, Crichton, Browne vegyi vizsgálataik ajtót nyitnak a reménynek, hogy a pszikozisok kiterjedtebb mértékben lesznek gyógyíthatók. Az elmúlt század gyógytörekvéseiből mint leszürődött igazság két nagy eredmény maradt reánk. Az egyik, hogy az elmeorvoslás ügyének leghatalmasabb tényezője a szocziális életre kiterjedő és nemzedékeket felölelő prophylaxis, a második azon gyógyító tényezőnek felismerése, mely az intézetben mint olyanban rejlik. Helyesen mondja Gaup, hogy a modern elmegyógyintézetek emelése a 19-ik század legdicsőségesebb legimpozánsabb tettei közé sorolandó. Ezen felfogással szemben paradoxonnak látszik a mit egy franczia elmeorvos mondott a legutóbbi párisi kongresz-1 szuson : hogy a tébolydák további fejlesztése azok megszüntetésében fog nyilvánulni : „II nous faut arrivés jusque á dét- ruire les asjdesA Ezen ellentmondás csak látszólagos és a mit mi óhajtunk, a tébolydái jelleg nélküli elmegyógyitóintézet, az4 mint a kultúra természetes fejleménye be isfog következni;, ha ma még a modern intézetek fényűző berendezésén!, gazdag felszerelésén még mindig keresztülvilágit is a közfelfogás az elmebetegség excepczionális mivoltát illetőr leg. Az elmebetegek érdekében a napi sajtóban megjelenő jóakaró czikkekből, az ügyre vonatkozó törvényi- javaslatok indokolásából megérzik annak a felfogás»- nak a kisértése mely az agybetegben még mindig Reil „félelmetes drámáját“ látja lejátszódni. Hogy az egyszerű, természetes felfogás a köztudattól még igen távol van, nem szükséges említenünk, csak a gyógyintézetekben látogatást tett hivatásos és dilettáns irók czikkeire kel!
