Oláh Gusztáv dr.: Az elmebetegségek orvoslása (Budapest, 1903)
I. Az elmeorvoslás fejlődésének története
19 közelebb jutunk a század közepétől annak vége felé, annál inkább összezsugorodik az elmekórtani irodalomban a thera- peutikus rész, annál inkább háttérbe szorittatik az a klinikai 'elmekórtan által. Az utóbbi évtizedek exact experimentális irányzata az elmeorvoslás tanhoz úgyszólván semmi vonatkozást nem tiintet fel vagy legfeljebb annyit hogy az instrumentális buváriat jegyében álló kor elmeorvosai siettek magokat a tudományosság ezen atributumaival mint nélkülözhetlen autorativ szerelvénynyel ellátni, a nélkül azonban, hogy ez a therapiára mint minden orvosi' buváriat végczéljára eddigelé a számottevő kihatással lelt volna. A mi reánk még idegenszerüen hat a múlt század utolsó évtizedeiből, az a sürü ráutalás azon esetekre a melyekben az elmegyógyintézeteket kontraindikáltnak vagy elkerülhetőnek mondják az elmeorvos-irók „mert meggondolandó, hogy nem veszit-e többet az illető beteg társadalmilag, mint a mennyit állapotának a tébolyda használt.“ Feltűnő, hogy a társadalom veszedelmet látván az intézetek hagyományos jellegében az abból kikerültekre, nem tett semmit az elmegyógyintézetek exclusivitásának csökkentésére s a visszarisztó jelleg és e1 nevezés megváltoztatására. Pedig ezzel nagyot haladt volna az elmeorvoslás ügye. Habár az alkalmazott elmeorvoslástan egyelőre keveset köszönhet az utolsó szazad elmebuvárlati nagy haladásának, a felfedezett tudományos igazságok nem fognak hatás nélkül maradni az elmeorvosi therapia jövő fejlődésére, ha csak közvetett utón is. Ezért szükségesnek találjuk rövid kitéréssel ráutalni az elmúlt század dicsőségteljes elmekórtani klinikai buvárlataira. A somatiSták és psychisták harcza még századunkba is belenyúlt és bárha az angol búvárok közül már előbb felmerültek hangok, hogy az elmebajok az agyvelőnek (Crichton) az idegrendszernek (Cullen 1751) betegségei a reánk közvetlenebbül ható németeknél erről kevés tudomást vettek, (a mint hogy Perfect átöröklési tanát sem méltatták figyelemre). Itt a psychikusok voltak túlsúlyban. Harper, Heiuroth, Blumröder, Beneke, Ideler stb. Ezek közül kimagaslott Heinroth. Szerinte az elmebajok a léleknek magának 2*
