Regnault Victor - Nendtvich Károly: A vegytan elemei (Pest, 1854)

Harmadik szakasz. Az életmüves vegytan (Organica Chemia) - J. A fehérnyenemü (albumintartalmu) anyagok

szatban. — A vizenyős folyadék felett úszó kozmás olaj barna, nehezen folyó és kellemetlen szagu folyadék, melyet közönségesen büdös szarvas szaruolajnak neveznek. Ez vízzel destillálva az úgynevezett Dippelféle olajt adja és hátrahágy egy fekete vastag gyantás olajt, mely paraffint és kapnomort tart ma­gában. A dippelféle olaj színtelen , hígfolyó, átható szaggal és erős égető ízzel bíró folyadék, melynek égvényes hatása van, és a levegővel lévén érintkezésben, idővel barna színt és vastag állo­mányt vesz fel. Ez, ammóniákon kivül, még eupiont, odorint, animint és ólanint, mind életmüves aljakat tart magában. A csontok, állati körmök és szarvak, bőr és gyapjú szövet hulladékjai ily száraz destillátiónak alá szoktak vettetni, részint csonlszén, részint nitrogéntartalmú szén előállítása végeit, hogy ebből vérlúgsót készítsenek. J. A fehérnyeneniü (albiimintartalinu) anyagok. (Proteínanyagok). 784. Ez anyagok a növényországban, főleg pedig az állati or­szágban nagyon el vannak terjedve, és mind kettőben nagy szerepet játszanak. Alkotásuk igen bonyolódott, s mind a melleit, hogy már eddig is gyakran voltak a vegyészi vizsgálódásoknak tárgyai, még is még mindig csak tökéletlenül ismeretesek. A növényország ál­tal képezve, az állatok tápszereinek nagy részéi teszik, melyek­nek teste nagyobb részt ezekből van alkotva. Bonyolódott alkotásokból arra lehet következtetni, miszerint több egyszerűbb életmüves vegyülelek egyesüléséből állanak, mire azon körülmény is látszik mutatni, hogy a levegő, víz és meleg egyesített befolyása következtében igen könnyen bomlást szenvednek. Mind ez osztályhoz tartozó anyagok két állapotban állíthatók elő, t. i. bizonyos körülmények közt vízben feloldhatók, mások közt meg feloldhatlanok. Oldható állapotokból oldhatlanba azon változás következtében mennek át, melyet aluttnak (Gerinnen) nevezünk. Magasabb hőfoknak kitéve bomlást szenvednek, mialatt ugyan azon bomlási termények képeztetnek, melyekről az előbbi fejezet­ben értekezénk. Kali- és natronoldatban mind oldhatók, melyből savak állal pelyhekben ismét kiválaszthatók. Ezek szárítva, kemény és tőré­556 A fehérnyenemii (alb umintartalmu) anyagok.

Next

/
Thumbnails
Contents