Nékám Lajos - Kétly László (szerk.): Magyar orvosi vademecum 2/2. A sebészet körébe tartozó tudományok (Budapest, 1903)
Dr. Kuzmik Pál: Sebészet
Kuzmik Pál siva. melynél az izmok nagy csoportja csontosodik el. E folyamat nagyon lassú lefolyású s végre is a beteg kínos halálához vezet. A prognosis nagyon kedvezőtlen. Könnyebb esetek th. alkalmazhatunk higanykenőcs bedörzsöléseket (1. Lues) és jodkálit, legcélszerűbb azonban a csontosodott izomrészlet teljes kiirtása még pedig, ha az az izomtapadás közelében van, kiirtandó egyúttal a csonthártya és a felületes csontkéreg állomány is. (L. II. k. 203. 1.) Az izmok tuberkulotikus megbetegedése mint primär megbetegedés ritka s csakis miliartuberkulosisnál fordul elő, többnyire csak az izom környezetének (csont. Ízület, mirigy) tuberkulosisához társul, tehát másodlagos. Th. Az alapbántalom egyidejű kiirtásából s a szervezet általános erősítéséből áll. Az izom luetikus elváltozásai ellen antiluetikus kezelést adunk. Az izomsorvadás, atrophia musculorum többféle alakjai közül e helyen csak arról akarunk említést tenni, mely az izomnak működésén kivül helyezése folytán következik be. Ide tartozik az izom múló sorvadása, huzamosabban alkalmazott rögzítő kötések után (csonttörések, Ízület gyulladások stb.\ melynek elejét vehetjük a kötés változtatások alkalmával elővett passiv mozgatások és enyhe massage-zsal. A végtag használatba vétele alkalmával eszközölt céltudatos gyakorlatok által pedig az izom teljes ereje és munkaképessége ismét visszatér. Zsíros degeneratiót szenvednek az izmok vissza nem térő működési képességgel, acut lobok, infec- tiók (Typhus, diphtheria) phosphor mérgezések, anchylosisok és a gerincagy mellső gyökeinek elfajulásainál (Atrophia neuropathica). Az inak sérülései, különösen ezek folytonosság megszakításai (metszés, szúrás, szakítás stb. által) sebészileg nagyon fontosak, felismerésük nehézséggel nem jár, mert a beteg a sérült ín által működésben tartott végtagrészletét (pl. újjait) active használni nem képes. Egyedüli therapias eljárásunk az ín művi egyesítése, mely különösen több ín sérülésénél alapos anatómiai ismeretet, sebészi jártasságot és türelmet igényel. A visszahúzódott centrális ín csonkokat ín hüvelyeikből legcélszerűbben egy a végtag centrális végéről peripheriásan futó elastikus pólyával sajtolhatjuk ki, s nehogy keresésüknél a lágy képleteket műszereinkkel feleslegesen zúzzuk, tanácsos a sebet hosszirányban is tágítani. A distalis csonkokat a végtag hajlítása vagy feszítésével hozzuk előtérbe. A megtalált íncsonkok széleit csipeszbe fogjuk, összepárosítjuk s catgut varrattal egyesítjük. A csomós varratot az ín oldalain alkalmazzuk vagy egyszerűen folytatólagos (szűcs) varrattal az ín csonkok széleitől körülbelül 1 cm.-nyire a fonalat harántul többször áthúzzuk. A fonalat nem szabad szorosan csomóznunk, nehogy az elhalást eredménvezen, laza érintkezés vagy csak közelítéssel is kedvező sikerek érhetők el, a continuitás helyre áll úgy mint az ínmetszésnél. Nagyobb defectusoknál a hiányt pótolhatjuk a csonkokból hasított lebenyekkel, sőt a csonkok catgut vagy selyem egyszerű áthidalásával is. Több centiméteres hiányoknál sikeresen alkalmazható a hasonnemű ínba való inplantatió is. Aseptikus sebeknél a bőrt teljesen egyesítjük. A rögzítő kötést a végtag oly helyzetéhen kell alkalmaznunk, melyben a sérült in feszítve nem lesz. Az utókezelésben a másságét és a végtag óvatos mozgatását a 12 — 14-ik napon kezdjük meg. Per primam történt gyógyulásnál a legszebb eredmény érhető el. 556
