Nékám Lajos - Kétly László (szerk.): Magyar orvosi vademecum 2/2. A sebészet körébe tartozó tudományok (Budapest, 1903)

Dr. Kuzmik Pál: Sebészet

Kuzmik Pál siva. melynél az izmok nagy csoportja csontosodik el. E folyamat nagyon lassú lefolyású s végre is a beteg kínos halálához vezet. A prognosis nagyon kedvezőtlen. Könnyebb esetek th. alkalmazha­tunk higanykenőcs bedörzsöléseket (1. Lues) és jodkálit, legcélszerűbb azonban a csontosodott izomrészlet teljes kiirtása még pedig, ha az az izomtapadás közelében van, kiirtandó egyúttal a csonthártya és a felületes csontkéreg állomány is. (L. II. k. 203. 1.) Az izmok tuberkulotikus megbetegedése mint primär megbetegedés ritka s csakis miliartuberkulosisnál fordul elő, többnyire csak az izom kör­nyezetének (csont. Ízület, mirigy) tuberkulosisához társul, tehát másodlagos. Th. Az alapbántalom egyidejű kiirtásából s a szervezet általános erősítéséből áll. Az izom luetikus elváltozásai ellen antiluetikus kezelést adunk. Az izomsorvadás, atrophia musculorum többféle alakjai közül e helyen csak arról akarunk említést tenni, mely az izomnak működésén kivül helyezése folytán következik be. Ide tartozik az izom múló sorvadása, huzamosabban alkalmazott rögzítő kötések után (csonttörések, Ízület gyul­ladások stb.\ melynek elejét vehetjük a kötés változtatások alkalmával elővett passiv mozgatások és enyhe massage-zsal. A végtag használatba vétele alkalmával eszközölt céltudatos gyakorlatok által pedig az izom teljes ereje és munkaképessége ismét visszatér. Zsíros degeneratiót szen­vednek az izmok vissza nem térő működési képességgel, acut lobok, infec- tiók (Typhus, diphtheria) phosphor mérgezések, anchylosisok és a gerinc­agy mellső gyökeinek elfajulásainál (Atrophia neuropathica). Az inak sérülései, különösen ezek folytonosság megszakításai (metszés, szúrás, szakítás stb. által) sebészileg nagyon fontosak, felismerésük nehéz­séggel nem jár, mert a beteg a sérült ín által működésben tartott végtag­részletét (pl. újjait) active használni nem képes. Egyedüli therapias eljárásunk az ín művi egyesítése, mely különösen több ín sérülésénél alapos anatómiai ismeretet, sebészi jártasságot és türelmet igényel. A visszahúzódott centrális ín csonkokat ín hüvelyeikből legcélszerűbben egy a végtag centrális végéről peripheriásan futó elastikus pólyával sajtolhat­juk ki, s nehogy keresésüknél a lágy képleteket műszereinkkel feleslege­sen zúzzuk, tanácsos a sebet hosszirányban is tágítani. A distalis csonko­kat a végtag hajlítása vagy feszítésével hozzuk előtérbe. A megtalált íncsonkok széleit csipeszbe fogjuk, összepárosítjuk s catgut varrattal egye­sítjük. A csomós varratot az ín oldalain alkalmazzuk vagy egyszerűen folytató­lagos (szűcs) varrattal az ín csonkok széleitől körülbelül 1 cm.-nyire a fonalat harántul többször áthúzzuk. A fonalat nem szabad szorosan csomóz­nunk, nehogy az elhalást eredménvezen, laza érintkezés vagy csak közelí­téssel is kedvező sikerek érhetők el, a continuitás helyre áll úgy mint az ínmetszésnél. Nagyobb defectusoknál a hiányt pótolhatjuk a csonkokból hasított lebenyekkel, sőt a csonkok catgut vagy selyem egyszerű áthidalásával is. Több centiméteres hiányoknál sikeresen alkalmazható a hasonnemű ínba való inplantatió is. Aseptikus sebeknél a bőrt teljesen egyesítjük. A rögzítő kötést a vég­tag oly helyzetéhen kell alkalmaznunk, melyben a sérült in feszítve nem lesz. Az utókezelésben a másságét és a végtag óvatos mozgatását a 12 — 14-ik napon kezdjük meg. Per primam történt gyógyulásnál a legszebb ered­mény érhető el. 556

Next

/
Thumbnails
Contents