Nékám Lajos - Kétly László (szerk.): Magyar orvosi vademecum 1. Rövid repetitorium különös tekintettel a therapiára (Budapest, 1902)
Klasz Pál: A gyakorló orvos
A gyakorló orvos 21 tartás nélküli párhuzamba nem vonható. Ellenben a mindennapi tapasztalat, melyet ezerszeresen tehetünk a hivatalos orvosok fizetésének megállapítása és azok választása körül, az orvossal szemben népünknél tapasztalható előítéleteknél, a büntetés terhe alatt kötelezőnek ismert gyermekgyógykezeltetésnek is elmulasztásánál stb. stb., lépten-nyomon, sajnos, azt igazolja, hogy népünknek, minden e téren tényleg konstatálható javulás daczára, a meglevő orvosok száma is sok; nem képes valamennyinek megfelelő existenciát biztosítani, egyrészt mert szegény, másrészt mert az orvos nem is kell neki. Részben következménye ezen viszonyoknak, de minden esetre súlyosbítja azoknak kihatását: orvosainknak megtelepedési helyök szerint való fölötte egyenlőtlen megoszlása, az orvosi pályára készülők nagy százalékának túlságos vagyoni gyengesége és az ezekből a fiatal orvosra háramló veszélyek; az önzés és kim életlenség, melylyel nemcsak egyesek és társulatok, de hatóságok is, az így kínálkozó helyzetet az orvosok hátrányára kihasználják; a rend szervezett, kartársi összetartásának és egy erős védő fórumnak hiánya, mely a gyengéket támogatná, ilyen kizsákmányolásnak, de másrészt a sajnos, egyes kartársak részéről tapasztalható s a rend méltóságával és a kollegiálitás legelemibb követelményeivel is összeegyeztethetlen jelenségeknek is gátat vethetne; végre az az elvitázhatlan tény, hogy nem csak közigazgatási, de jogszolgáltatásra hivatott hatóságaink is, az esetek túlnagy részében nem részesítik rendünk tagjait a kihasználás, túlkapások és illetve a kuruzslás- sal szemben azon védelemben, melyet rendünk fennálló törvényeink alapján jogosan igényelhet, illetőleg, melyben az több jóakarat mellett részesíthető volna. Budapest, más nagyobb városaink és a vidék különleges viszonyai között azután ezen kedvezőtlen körülmények különböző formában és intenzitásban nyilatkoznak meg és konkrét esetekben néha hihetetlennek látszó eredményeket szülnek. Azonban mindezeket tudva és szem előtt tartva és konkrét esetek igen nagy számának ismeretében is, a tényleges helyzetről alkotható ítéletünk mégis csak hozzávetőleges és nézetszerü marad. Egyet kétségtelennek tartok, azt t. i., hogy az ország lakosságának tetemesen nagyobb része nyer orvosi ellátást és hogy népünk, egészében, lényegesen többet költ orvosai díjazására ma, mint a múltban, sőt van okom fölvenni, hogy orvosaink összkeresetének növekedése az orvosok számának növekedésével egyenes arányban állott vagy ezt még fölül is múlta. Ezen nagyobb összjövedelem eloszlása azonban nem egyenletes és az orvosok kereseti viszonyai között sokkal lényegesebb különbségek vannak ma, mint voltak az előtt. Itt is, mint mindenütt, érvényesül hatásában a létért való küzdelem, mely minél élesebb, annál érzékenyebben juttatja érvényre az erősebbeknek — esetünkben a fönnebb említett első két csoportnak — fölényét a gyengébbek — itt a harmadik csoport — fölött. Hogy ennek súlyát a legerősebb küzdelemnek kitett és leggyen~ gébb egyedek érzik leginkább, az természetes. Az összbenyomás, a melyre a magam részéről, sok éven keresztül az ilynemű vizsgálódásra igen alkalmas körülmények között tett tapasztalataim alapján jutottam, az, hogy bár bizonyos általános társadalmi áramlatok rendünk összeségére nem kedvezők, bár hiányos rendi szervezkedésünk mellett a minket támogatni hivatott hatóságok védő karját sokszor, sok tekintetben és érzékenyen nélkülöztük is: rendünk legtekintélyesebb,
