Nékám Lajos - Kétly László (szerk.): Magyar orvosi vademecum 1. Rövid repetitorium különös tekintettel a therapiára (Budapest, 1902)
Klasz Pál: A gyakorló orvos
•20 Klasz Peil mely a szabad fogdalkozások kicsinylésével rangot, cimet, ösiséget, hivatalt becsül és keres; ilyen továbbá az a szellem, mely a törvényhozást vezette, midőn egyes, kétségbevonhatlanul a haladó civilizáció által igényelt társadalmi szükségleteknek túlságosan az orvosi rend rovására tett eleget valamint az, mely mindenfelé a betegsegélyző egyesületek mind fokozódóbb számát teremti meg; ilyen az orvosi rend túltömöttsége stb. Másrészt orvosi ténykedésünk is a beteggel szemben az által, hogy az épen e részben nagyot haladott tudomány által megkövetelt vizsgálati és therapiás segédeszközöknek kötelességszerüen mind nagyobb teret vagyunk kénytelen juttatni: a régi állapottal szemben bizonyos technikai szinezetet nyert, a mi nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy az orvos és a közönség közötti viszony is meglazult, elhidegült és az utóbbinak az orvosi hivatás méltóságáról táplált véleménye is bizonyos mérvben sülyedt, a mit ugyan az orvosok egy részének változott gondolkozásmódja és modora is elősegített. Ez utóbbi mint sok más tekintetben egyébiránt a viszonyok a nagy városokban és a vidéken nem egyformák és az utóbbi helyen sokszor kedvezőbbek. Ezen és más, itt nem részletezhető hatányok mellett, a melyeknek hátrányait nem egyedül hazánkban, de többé-kevésbbé az egész kontinensen észlelhetjük, az egyes országoknak megvannak külön viszonyaik, melyeknek az orvosi rend tekintélyének hanyatlását s ezzel párhuzamosan anyagi viszonyainak legalább részleges rosszabbodását tulajdonítani szokták. Ilyenekül tekintik pl. Németországban az orvosi gyakorlatnak 1869-ben az ipari foglalkozások közé történt besorozását, a gyógyító gyakorlatnak ugyanakkor kimondott, képesítéshez nem kötött szabadságát és a kuruzs- lóknak ez által lehetségessé vált mód nélküli elszaporodását, a túlságba vitt specializálást és az egyetemi nevelés módját — Francziaországban, mely még rövid évtizedek előtt mintául szolgálhatott az orvosi rend öntudatos fegyelmezettsége, tekintélye és jóléte tekintetében: sok szegénysorsú tanulónak az orvosi pályára tolongását, a kuruzsolást, és nagyszámú, nem mindig kifogástalan jellemű külföldi orvosnak megtelepedését — Olaszországban és Spanyolországban a nép elszegényedését, babonaságra való hajlamát, előítéletét és a kuruzslást stb. Hazánk orvostársadalmi viszonyait tekintve, sajnos, már a mondottak közöl nem egyet a magunk bajául is ismerünk. Legnagyobb bajunk — véleményem szerint — mégis: népünk nagy részének szegénysége és tudatlansága, még nagyobb részének (még az intelligenciája közöl valónak is) az egészségügyet illető közönye és az orvosok számának ezen adott viszonyok között túlsebesen növekedett és túlnagy száma. Ez utóbbi tekintetben igaz, hogy ha hazánk orvosainak a népességhez viszonyított számát összehasonlítjuk a más nyugati 01 szagokban hasonló módon nyert arányszámokkal, azt találjuk, hogy az osztrák orvosok száma viszonylag mintegy J/o-dal, a franczia es német oi\osoké pedig még többel mintegy */-dal nagyobb, mint a mi orvosainké. Ezen eredmény azonban legfölebb csak közegészségügyi tekintetben hátrányos helyzetünket mutatja és annak bizonyítékául, hogy ezen látszat ellenéie oi\osamk száma a mi viszonyainkhoz képest túlnagy nem lenne, nem szolgálhat. Mert eltekintve attól, hogy az összehasonlításra fölvett országokban az oivosi rend túltömöttsége nem csekélyebb mértékben érezhető, mint nálunk. a mi népünk amazokkal, már csak szokásainak és gondolkodásmódjának elütő volta miatt is. fönn-
