Hültl Hümér dr.: A sebgyógyitás irányelveinek fejlődéséről (Budapest, 1903)
68 Dr. Hültl Hiimér. minden szakaszát és fordulatát; de a hörghurut vagy náthában szenvedő és nélkülözhetetlen assistenstől mért ne óvjam a beteget és miért ne műtegyek a kórházban szájkötővel, ha ez valamit is hozzájárulhat a sikerhez: mikor váratlan esetek és előre nem látott esélyek miatt segédeimmel a műtét alatt is érintkeznem kell. Azután meg könnyű hallgatni az egész személyzetnek, ha a műtét 1/i óráig tart, de nehéz megakadályozni a gondolat kifejezését, ha az operatio mindennap, az egész délelőttöt, sokszor a délután egy részét is egyhuzamban igénybe veszi. Végre a magángyakorlatban éppen úgy és annyira megmoshatjuk kezeinket, mint a kórházban; de mert a magángyakorlatot folytató orvos nem kénytelen naponta többször is tályogot nyitni, phlegmonet, nyelvcarcinomat stb. vizsgálni, keze bizonynyal tisztább, a desinfectiora alkalmasabb, mint a kórházi orvosé, kié nem csak fertőzve lehet, de a sok kézmosástól bizonynyal repedezettebb is. A gyakorló orvos nem húz tehát keztyüt a műtéthez, esetleg nem is óvja kezét a genytől keztyüvel. De miért ne vizsgáljon a magan- gyakorlatban is végbélrákot condom-mai védelmezett ujjal. Miért ne húzzak a kórházi gyakorlatban gummikeztyüt a phlegmone- nyitáshoz, mikor tudom, hogy 1/a óra múlva megint műtennem kell és kétségtelenül tudom azt is, hogy egyszer fertőzött kezeimet nem desinficiálhatom egyhamar. Szerény véleményem szerint éppenséggel nem áll, hogy a modern törekvések lehetetlenné teszik a gyakorló orvosnak a sebészet gyakorlását és a sebészetből a kórházi osztály birtokosainak csinálnak monopóliumot. A modern törekvések csak megmutatták, honnan jöhet az ellenség, ezt pedig tudni mindenkinek kötelessége, ki a betegek érdekében dolgozni akar. Hogy az egy betegre fordított munka persze tetemesen megszaporodott azt nem lehet levitatni. Azok a carbololajos jó idők örökre eltűntek. De ez még nem lehet ok arra, hogy olcsó élczekkel (irodalom 36., 37., 38. szám) viszonozzuk mások komoly munkásságát, melynek czélja kétségtelenül a legnemesebb. Nevetni mindenesetre könnyebb, mint gondolkodni. Többször halljuk, hogy a szokásos »asepticus« eljárás egészen elégséges, minek olyan nagyon bonyolódottá tenni a dolgot, mikor az nem szükséges. Azt mondja az illető, hogy ő száz laparatomiát csinált eredményesen, tehát ő meg van elégedve azzal a rendszerrel és eljárással, melylyel dolgozik. De kérdem, vájjon kizártnak és lehetetlennek tartja-e, hogy a százegyedik asszony nem fog
