Müller Vilmos dr.: A modern sebkezelési elvek kifejlődése (Budapest, 1903)

1. rész

Ami a biológiában William Harwey, a mikroskopiai bakteorologiá ban Antony Van Leeuwenhoek, a serumtherapiában Jenner, az a sebészetben az antiseptikus irány három nagy megalapítója: Semmel- weiss lgnácz Fülöp, Pasteur Lajos és Lister József.

A sebészet rövid néhány évtized előtt még a legnagyobb homályban tapogatódzott. Nem mintha a készség vagy a készültség hiányzott volna a sebészekből, hanem mert látták azt, hogy fáradozásukat ritkán követi teljes siker, sőt legtöbbször az »életmentő kés« a beteg életét veszélyeztette. Nem rendelkeztek a sebgyógyulás lefolyásában olyan módozatokkal, amelyek által a műtét teljes sikerét és igy a beteg épségét biztosíthatták volna Sőt tovább megyek, sok műtétet éppen azért nem végeztek, mert úgy tudták, hogy a műtét okozta nyitott seb genyedni fog amit ők sem megelőzni, sem — ha már létrejött — elhárítani nem tudtak és igy, habár nem szándékosan, de betegük életét veszélyeztették.

Érdekes és az antiseptikus kor előtti orvosok gondolkozására élénk világot vet a műtétek indicatióinak felállítása között az a passzus, hogy a beteg beleegyezését, még a legkétségbeesettebb esetekben is ki kell kérni a műtét végrehajtásához. ^A műtétek végrehajtásának ez a sine qua nonja még a század 40—50*es éveiben is fellelhető minden chirurgiai tankönyvben és az a nagyon sokat vitatott, de ma már nagyrészt kivesző szokás, amely a sectio caesareanak vitalis indicatiók alapján való végrehajtása előtt, a beteg beleegyezését köti ki elengedhetlen föltételül, szintén az antiseptikus aera előtti időből maradt reánk.

Nem csoda ! A leghíresebb sebészek osztályain az ersysipelas, a pyaemia és septic'nemia járványszerüleg dühöngött. Az accidentalis sebbántalmak következményei kiszámithatlanok voltak. A per primam intentionem való sebgyógyulás csak mint vágy és mondhatjuk, majdnem megközelithetlen és elérhetlen vágyként lobogott előttük. Pedig ezt a törekvést még az orvostudomány legrégibb lapjaiból is ki lehet olvasni.

Másrészt a XIX. század első évtizedeiben csodálatos bénultság ült a természettudományok gondolkozóinak agyán A szemlélő, aki ez évszázad 50 —60-as éveinek történetéből egy lapot kiszqkit és az abban lefektetett elveket a század első egy-két decenniumának természettudományi észleleteivel igyekszik összhangba hozni, sehol sem leli meg azt az összekötő kapcsot, ami eme művelethez szükséges.

A XIX. század első felének természettudósai minden meggondolás nélkül átvették a XVIII. és az előző századok örökségét,

A modern sebkezelési elvek kifejlődése. 173