Müller Vilmos dr.: A modern sebkezelési elvek kifejlődése (Budapest, 1903)
1. rész
174 Dr. Müller Vilmos azok természetbölcseleti irányát. Azt az eszmét, amely a középkor egész korát, a galenisták és paracelsisták harczát, a 17-ik század három nagy gondolkozójának Cartesiusnak, Baco von Verulam és Spinoza eszmekörét irányítja és amely minden jelenség megfejtését egyesegyedül a természettől várta, minden gyógyító eredmény után csak ott kutatott, ahol a természet csodájára számíthatott a szabad és önállóságra törekvő gondolkozást békóba szorította és mintegy czéltudatosan tartott vissza mindenkit attól, hogy merész elhatározással a régi iskolával szakítson. Ez a természetphilosophia szüli a homáopathiát. a hypnotismust és a spiritismust. Az orvosok majdnem kiirthatlan törekvésére vall az, hogy mindenütt valami csodás után kutattak és szédítő bölcseletekkel építettek fel rossz theoriákat, amelyeket azután bevittek az élettan, kórboncztan és a belső gyógyítás sánczai közé. Minden betegséget az élenynyel hoztak szoros összeköttetésbe. A betegségeket, sőt még a gyógyszereket is azszerint osztályozták, hogy vájjon az élenyre milyen hatást gyakorolnak. Kártyavárak épültek fel imigyen és elérkezettnek látszott az idő, hogy a régi irány megdőlésével uj és egészséges gondolkozás üssön rést a mostani téves és elfogult eszméken Nem akarok a XVIII. század, sőt még a XIX. században divatos mesmerismusra bővebben kitérni, amelynek egyik lelkesült követője még 1840 —60-as években a müncheni egyetem kathed- ráján ül: Ringseis János, aki minden betegség okául az elkövetett bűnöket tartja és gyógyszerül szigorúan vallásos életet hirdet. Nem czélom a XIX. század egy-más divatos áramlatára a a Hahnemann ■ féle homáopathiára kitérni, amely pedig egy sor kiváló orvosi gondolkozónak kötötte le hosszú időre figyelmét és amely, még a mostani időkbe is belenyulik, bizonyos fennhéjázó makacssággal hirdetvén a »similia similibus curantur« elvét. A gyógyszereknek a homäopathia által hirdetett végtelen felhígítását ironisálja ki egy ízben Virchow: »ha én Berlinben a Spreenél egy pohár sört öntök a vízbe, akkor Spandaunál a folyó torkolatánál bizonyára csak kapok valamit a sörből.« A természetbölcseleti iskola eme kinövéseit és veszedelmes tulten- gését dokumentálja Hahnemann-nak az a kijelentése, hogy a betegségek felösmeréséhez nem szükséges az anatómia és physiologia ösmerete és hogy a kórboncztan az orvostudományra nézve csak egy fölösleges teher (mint azt ő maga kifejezi: Ballast). Ilyen ósdi nézetek ellen kellett a XIX. század három nagy gondolkozójának a harczot felvenni. És eme conservativ és minden
