Müller Vilmos dr.: A modern sebkezelési elvek kifejlődése (Budapest, 1903)
1. rész
A modern sebkezelési elvek kifejlődése. — Irta : Dr. Müller Vilmos. — A 19 ik századot joggal a felfedezések századának lehet nevezni. A természettudományok mindegyik ága óriási lépéssel közeledik azon czél felé. amelyet a véges emberi elme a legtökéletesebbnek tud felösmerni. Eddig megoldatlan és másrészt homályba burkolt tudományos kérdések egész tömkelegé merül fel újból, de nem azért, hogy, mint azelőtt, egyszerűen divatos áramlatokat, uj theoriákat hozzanak a felszinre, hanem, hogy hallhatatlan geniek azokra teljes világosságot derítsenek. A XIX. század szüli a tudományos alapokra fektetett állattan rendszertanának nagyszerű megalkotóját Cuvier-1, akinek munkája Le Régne animal distribué d’aprés son organisation« korszakot jelent a természettudomány eme hatalmas és az orvostudománynyal szoros kapcsolatban lévő ágában. Nagy idő kellett ahhoz is, hogy Plinius 5 kötetes ásványtani munkája a »Historia naturalis« és az ásványtan legelső rendszerbe foglalója Agricola (1490 —1555) után elérkezzünk az ásványtan első tudományos gondolkozójához Haüy-hez (1823), aki ugyancsak a XIX. században tette le »Essai d’une theorie sur la structure des cristaux« czimű munkájában a tudományos kristallographia alapkövét és az ásványtan tudósainak olyan nézőpontot mutatott, ahonnan uj perspektíva tűnt fel az ásványtan művelői előtt. Nem magyar hangzású, de magyar származású tudósnak munkálkodásával forrt egybe a természettudomány egy másik fontos ága a növénytan tudománya is, amely ugyancsak a XIX. század első felében tette meg óriási ugrását a tökéletesedés felé. Endlicher (1841) volt ez a genialis tudós, akinek 70.000 növényfajt felölelő munkája az »Enchiridion« még ma is Linné mellett a botanika legalapvetőbb és legtudományosabb essayje.
