Moravcsik Ernő Emil dr.: Elmekór- és gyógytan (Budapest, 1914)
B) Az elmebetegség okai (Aetiologia) - III. Vegyes okok
67 bizonyos érintetlensége mellett az illem- és szeméremérzésnek nem arányos csökkenése, az impulsiós cselekedetek rohamos kitörése. Magnan még kiemeli, hogy a téves eszmék többnyire bizarok, logikátlanok s néha úgynevezett état subdélirant-ok merülnek fel, amidőn a betegek kicsinyes okokból téves eszmeszerű képzeteket alkotnak s kis rosszullét már képes hypochondriás gondolatokat kiváltani, -máskor minden körülményben mellőzést, szándékos rosszakarat, befolyásolás, üldözés vagy valami csodás vonatkozás jelét ismerik fel. Ezen állapot amilyen gyorsan fejlődik, éppen olyan hirtelen eltűnhet s kifejezett psychosis fokára nem emelkedik. Az elmebetegség kifejlődésére befolyást gyakorol az életkor is.. A testi és szellemi fejlődés egyes szakaiban a társadalmi viszonyok, a létért való küzdelem, a hivatás, egyes szervezetbeli átalakulások s egyéb tényezők más-más terheket, munkát rónak az agyra, más-más izgató mozzanatokat teremtenek meg az idegrendszer számára. A tapasztalat tényleg azt mutatja, hogy azon időben, midőn a szervezet egy-egy fontosabb fejlődési stádiumba lép, midőn az agynak az élet küzdelmei között fontosabb tevékenységet kell kifejtenie, nagyobb rázkódtatásokat kiállnia s emellett ez egyes élvezetek felhasználásának utai inkább vannak nyitva s több káros tényező érvényesítheti befolyását : az elmebetegségek száma szaporodik. Ilyen növekedést mutatnak a serdülés bekövetkezésekor s leggyakrabban fordulnak elő a teljes szellemi kifejlődés időszakában (25—45 életkorig). Habár bizonyos életkornak megvannak a maga kedvenc elmekórformái: újabban — midőn a társadalmi viszonyok az agyat kelleténél korábban terhelik fokozottabb munkával s a koravén egyéneket teremtik meg — az egyes psychosisok jelentkezésének időbeli határai is megváltoznak s elégszer tapasztalható, hogy az azelőtt csak a 30-as éveken túl fejlődött bénulásos elmezavar (paralysis progressiva) a fiatalabb kort sem kíméli meg s egyes búvárok (Charcot, Dutil s mások) már 12 —16 éves egyéneknél is észlelték. A csecsemő jóformán csak mechanikai életet folytat, egyes szervi érzések váltják ki benne reflexes utón az elsődleges mozgásokat (például az éhség érzése a szopáshoz szükséges ajkmozgást, a végtag kifáradásának érzése a helyváltoztatást). Agykérge még üres, az érzékszervek és a test egyéb érző felületei által nyert benyomásokat mint emlékképeket csak később rögzíti s lassanként fejleszti ki az egyes tünemények, személyek, tárgyak associátiós csoportjait és saját testi és szellemi egyéniségének fokozatosan ébredő tudata mellett bizonyos összhangba igyekszik hozni amazokat önmagával. A gyermekkor első éveiben a beható inger csak elemi visszahatást eredményez, a kellemes vagy kellemetlen érzetét keltve. Ezen elemi kedélyi visszahatás azonban nem annyira az inger minősége, mint inkább foka szerint irányul. A gyermek például a környezet lármás kedélyeskedését is épp úgy aversióval, a sírásig fokozódó félelemmel fogadja, mint a fenyegetést, pirongatást. A gyermekkor kezdetleges szellemi élete talaján az elmebeli rendellenességek is nagyon primitívek, inkább csak egyes motoros izgatott5*
