Moravcsik Ernő Emil dr.: Elmekór- és gyógytan (Budapest, 1914)
B) Az elmebetegség okai (Aetiologia) - I. Testi okok - 3. Fertőző betegségek
32 traumaticában szenvedők egyrészének idegrendszere az egyéni (többnyire örökléses) dispositio alapján csekélyebb ellenállású volt, máskor pedig azt látjuk, hogy az illető egyén már az őt ért mechanikai behatás előtt is ideges, neurastheniás volt s a testi és szellemi rázkódás csak a tünetek súlyosbodására szolgáltatott alkalmat s a meglevő hypochondriás hajlam nyilvánulásait más irányba terelte, a lappangó kóralakot kitörésre segítette. A környéki idegeket érő külső erőszakos behatások, roncsolások vagy azoknak operatiós beavatkozás után történt sérülései általános vasomotoros zavarok (hirtelen elhalványodás, gyors pulsus), bő verejtékezés, a szivtájra localisált sensatio által kisért ű. n. praecordialis félelmet, öntudat elvesztéssel, szédüléssel járó epilepsiaszerü rohamokat, sőt megfelelő dispositio alapján psychés zavarokat válthatnak ki. A sérülés után bekövetkező forradás némely esetben mint állandó izgalom reflexes utón vasomotoros zavarokat idézhet elő s ezen módon vagy téves associátiós műveletek kapcsán befolyásoltatásos, üldöztetéses téves eszmére szolgáltathat alkalmat, időszakonkint ismétlődő izgatottság tüneteit, olykor epilepsiás rohamokat válthat ki. Jördens egy fiun üvegdarabnak a lábtalpba való furódására mániás nyugtalanságot észlelt, melyet csak az üveg eltávolítása szüntetett meg. Az operatiók alkalmával fontos tényező lehet az egyéni disposition kívül a különféle kedélyi emotio, a félelem, továbbá a körülmények megváltozása, a vérvesztés, a szemoperálások esetében a sötét helyen, bekötött szemmel való tartózkodás. Alkoholistákban pedig a szeszes ital hirtelen megvonása, ami deliriumos állapotot válthat ki. A vezetésem alatt álló elme- és idegkórtani klinikán is több eset fordult elő. M. 53 éves nőn a jobb szemnek epibulbaris carcinoma miatt való eltávolítása után üldöztetéses téves eszmék, hallucinátiók (a betegek és ápolónők róla beszélnek, spiritust öntenek rá, meg akarják égetni, megöléssel fenyegetik, húsából pörköltet akarnak csinálni stb.), hangulatváltozás nyugtalanság tüneteivel zavartság fejlődött ki, mely három nap múlva teljesen megszűnt. E. 70 éves iparos a glaúkomája miatt végzett iridectomia és mindkét szemének bekötése után néhány óra múlva lett zavart, izgatott, nyugtalan, folyton azt hajtogatta, hogy meg akarják mérgezni, szemérmetlen cselekedeteket végeznek előtte, mindenfélével fenyegetik. Négy nap múlva teljesen feltisztult, amidőn elmondta, hogy az operatió után bekötött szemmel sötét szobában nagyon félt. Egy harmadik beteg kataraktájának eltávolítása után lett zavart s élénk üldöztetéses deliriumok nyugtalanították, de három hét múlva meggyógyult. B -n méhdaganat miatt végzett operatió után melancholiás depressio, L.-nén carcinoma uteri miatt eszközölt exstirpatio után amentia tört ki, hallucinatiók, nyugtalanság, zavartság tüneteivel. Mindkettő négy hét alatt helyrejött. 3. Fertőző betegségeit. A lázas fertőző betegségekben első sorban az infectiónak kell tulajdonítanunk az agy működésére gyakoroló káros befolyást és habár gyakran tapasztaljuk, hogy a psychés zavarok nem állnak arányban a hőemelkedés fokával, sőt lázmentes időben is nyilvánulhatnak, mégis tekintettel egyes szakemberek azon észlelésére, hogy a magas hő az