Moravcsik Ernő Emil dr.: Elmekór- és gyógytan (Budapest, 1914)
G) Elmekórformák - 9. Bénulásos elmezavar. Terjedő hűdéses butaság. Dementia paralytica (paralysis progressiva)
336 A fiatal korban fejlődő dementia paralytica többnyire a serdülés időszakában nyilvánul meg leginkább már azelőtt hiányosabban fejlődött egyénekben és pedig az egyszerű dementiás formában. Emlékezőképességük fokozatosan gyengül, figyelmük meglazul, a benyomásokat nehezen tudják megjegyezni, végtagjaikban bénulások, contracturák keletkezhetnek, epileptiformis rohamok lepik meg. Gyakran található az öröklött syphilis kifejezéseként a Hutchinson-féle tünetcsoport (1. a 37. lapot). A cytologiás és serologiás vizsgálat eredménye a kétes esetben tájékoztatni fog. Lefolyhat továbbá a dementia paralytica — mint már említettük — rövid idő alatt, gyorsan is (galoppáló, foudroyante alak). A bénulásos elmezavar prognosisa rossz, a betegség rendesen halállal végződik. Csak a nagyon korai stádiumban, amidőn még inkább a neurastheniára emlékeztető tünetek jelzik a kóros állapotot, remélhető némileg a betegség kifejlődésének megakasztása. Az irodalomban ugyan találkozunk gyógyultnak mondott paralysis esetekkel, azonban ezek megítélése alkalmával óvatosságra int ama körülmény, hogy a paralysis keretében hosszabb ideig tartó remissiók fordulhatnak elő, amelyek alatt a betegek rendes foglalkozásukat végezhetik, de az évek múlva ismét jobban előtérbe lépő tünetek s a szomorú kifejlődés a vérmes reményeket eloszlatják. Vagy ha a gyógyulás mégis teljes, akkor valószínűleg nem valódi paralysisről volt szó. A franciák (Baillarger, Fournier, Legrand du Saulié) a paralysis progressiva tüneteit utánzó ilyen gyógyulásba átmenő eseteket pseudo-paralysisnek nevezik. Az alkoholistákon fordulhatnak elő ilyenek s ezekről az alkoholos elmezavar fejezetében részletesebben fogunk megemlékezni. A paralysis progressiva átlag 3—6 évig tart, egyes ritkább esetekben hosszabb vagy rövidebb idő alatt is lefolyhat. A betegség kifejlődött stádiumában levők azonban a 2—3 évet ritkán élik túl. A betegek halálát az előrehaladt bénulásos tünetek mellett az általános kimerülés, amelyet még a csillapíthatlan hasmenés is elősegít, a szivhüdés, egyes közbe futó betegségek (tüdőgyuladás, pyelonephritis, zsirembolia, a decubitusok utján létrejövő septikaemia), idegen anyagoknak (ételdarabok, nyál) a légcsőbe jutása által bekövetkező fuladás, a paralysises rohamok szokták előidézni. Ez utóbbiak alatt néha váratlanul s már a végső stadium kifejlődése előtt is beállhat a katastropha. A halál okának egy bizonyos százalékát az öngyilkosság is képezheti. A dementia paralytica esetében úgy makroskopos, mint mikroskopos anatómiai elváltozásokat találunk. Ilyenek: a pachy- és leptomeningitis, a kemény agyburok megvastagodása, itt-ott a koponyacsonttal való összenövése, vérömlések, a lágy agyburok elhomályosodása, különösen a vivőerek körül, az agykéreggel helyenként való összetapadása (úgy hogy alig vagy csak a kéreg roncsolásával választható le). A pia mater ezen elváltozása főleg a homlok- és falkarély táján van leginkább
