Moravcsik Ernő Emil dr.: Gyakorlati elmekórtan (Budapest, 1897)

I. Rész. Az elmebetegség okai - 1. Szervezeti, testi okok - f) Mérgezés

83 főszerepet. Az opium azonban, mint látni fogjuk, bizonyos elméKorforaiáknál fontos gyógyhatányt képez-s daczára a fokozatosan emelkedő nagy adagoknak, a mérgezés számba vehető tünetei alig mutatkoznak, sőt az adagoknak fokoza­tos leszállítása mellett teljesen el is kerülhetők. Az ópium- élvezet, mely főleg a keleti népeknél dívik, szintén a szer iránt való ellenállhatatlan vágyat fejleszti ki s gyakran tapasztalhatni, hogy az opium áldozata sokszor a rendes táplálékot is megvonja magától s utolsó fillérét arra for­dítja, hogy a megszokott mámort megszerezze magának. Az opium a mellett, hogy az azt élvezőknél az általános megkönnyebbülés, a kéj ességig fokozódó euphoria érzetét kelti s kellemes illusiókat, sőt liallucinatiókat ébreszt, a hosszabb időn át való használat után a testi és szellemi elcsenevészesedésliez, elerőtlenedéshez vezet, az elmebeli működések lassúkká, \ ontatottakká lesznek, a gondolkodás megnehezült, az emlékezés gyengült. Az egyes élvezetek alkalmával is a mámor eloszlása után bizonyos leliangolt- ság, undorérzet, szívtáji nyomás, szorongás lepi meg az egyént, feje nehézzé válik, alig képes gondolkozni s izmai­val megfelelő mozgást végezni. Folyton morosus, kedvetlen, étvágytalan, arczszíne halvány, fakóvá lesz, részvétlenül tekint szét maga körül, semmi iránt sem érdeklődik s egye­düli vigasztalását az alig várt újabb ópium-adag élvezete képezi. Ugyancsak élénk deliriumokat idézhet elő a cannabis indica az u. n. haschisch élvezete is s néha a nem tiszta készítmény már a rendesen használni szokott adag mellett is általános rosszullétet, elesettséget, kábultságot s mulé- kony öntudatzavart idézhet elő, a mint magunk is észlel­tük egy ízben. A chloralhydrat és chloroform a vérerek bénulása következtében beálló vérkeringési zavarok következtében delirans, szellemi elfajulásos állapotokat, erkölcsi elzülött- séget eredményezhet s a chloral huzamosabb időn keresz­tül való alkalmazása mellett egyfelől a cimiulativ hatás érvényesülvén, szívhűdés következtében hirtelen bekövet­kezhet a halál, másfelől az agyvérbőség tünetei fejlődnek ki nagyfokú ingerlékenység, félelmi érzetek, nyugtalanság kíséretében, később pedig a szellemi képességek fokozatos 6*

Next

/
Thumbnails
Contents