Moravcsik Ernő Emil dr.: Gyakorlati elmekórtan (Budapest, 1897)
IV. Rész. Az elmebetegség alakjai - 11. Hüdéses elmezavar (terjedő hűdéses butaság, paralysis progressiva, dementia paralytica progressiva)
407 valóban nem csudálhatni, hogy a betegség tulaj donképeni természetét illetőleg annyi eltérő nézet merült fel s Bayle és Meyer meningitis chronicáját, Calmeil idült perience- phalitise, Parchappe agylágyulása, Magnan meningo-ence- phalitis interstitialis diffusája, Luys diffus interstitialis scle- rosisa, Mendel encephalitis interstitialis diffusa corticalisa, Ziegler meningo-encephalitis atropliicansa követte, mint a bántalom megjelölésére használt elnevezés. Még mindig eldöntetlen kérdés, vájjon a paralysisnél az interstitialis vagy a parenchymatosus előrehaladó encephalitis, az idegelemek sorvadása-e az elsődleges. Mióta Westphal a 60-as években kimutatta a gerinczvelő résztvételének (a hátsó köte- geknek, az oldalkötegek hátsó szakaszának, majd a kettőnek együttes megbetegedésében, idült myelitisben nyilatkozó) fontosságát paralysis progressivánál, de az általa constatált kóros folyamatot (s ezt is csak részben) csupán az agy- kocsány talpáig tudta kisérni, a górcsövi vizsgálatok kifinomult technicája mellett újabban már az agykéregben s részben a fehér állományban is találtattak szöveti elváltozások. így Tuczek, Zacher, Friedmann és mások úgy az agykéreg sejtjeinek, mint a velőtartalmú idegrostok sorvadását constatálták, a mely észlelet összhangzásban van Meynert abbeli tapasztalatával, hogy a paralyticusok agya jelentékeny súlycsökkenést tüntet fel (1000 grammon alul is). Sőt Tuczek az agykéreg finom idegrostjainak pusztulását már oly esetben is constatált a, midőn még az agykéregbeli atrophia súly szerint nem volt kimutatható. Ezen elváltozások legelőször s legnagyobb mértékben a liomlok- és központi tekervényekben észleltettek. Az<?agykéreg ezen, főleg Exner vizsgálatai óta oly uagy szambán kiderített s a különféle területek összeköttetését létesítő finom idegszálainak bántalmazottsága van hivatva leginkább megmagyarázni a paralysisnek főleg a központi vezető pályák hiányos működésében (a motoricus és psychicus associatiós zavarokban) nyilatkozó lényegét. A kezdeti jelenségek változatossága és sokfélesége a központi idegrendszer egyes területeinek diffus izgalmi állapotára vall. Hogy ezek létrehozatala körül a vasomotoricus, a vérkeringés- és táplálkozásbeli zavaroknak nagy
