Moravcsik Ernő Emil dr.: Gyakorlati elmekórtan (Budapest, 1897)

IV. Rész. Az elmebetegség alakjai - 7. Tébolyodottság (paranoia)

311 haza. Most már biztosan tudta, hogy R. elcsábította M-et s ellene összeesküvést forralnak. R. egy napon azt kérdezte társától, bogy mit csinálna, ha úgy járna, mint az, a kiről a Pesti Hírlap tárczájában van szó ? E. E. is elolvasta a czikket s azonnal tisztában volt azzal, hogy ez rá vonatko­zik s hogy szeretője íratta. A tárczában — úgymond — Nagy Imréről van szó, de szándékosan változtatták meg a keresztnevet. «Lobbanó természetű»-ről azért történik em­lítés, mert ö is lobbanékony. «En is megfeküdtem egyszer az ágyat» kitétel szintén csak őt illeti, mert beteg volt a lány miatt. A‘«megöllek» szónak azért van jelentősége, mert R. azt mondta a szobagazdának, hogy megöli a leányt. «És ott a fordulónál Nagy Imre állott elém» szin­tén csak rá vonatkozhat, mert a leánynyal a fordulónál találkozott. Azt is tapasztalta, hogy a czipészsegédek ame­rikai párbajról beszéltek s ez által czéloztak arra, hogy párbajra akarják kényszeríteni. Lassankint meglehetős bi­zalmatlan lett mindenki iránt, munkáját elhanyagolta, beszélgetett magában, sőt egy alkalommal revolvert fo­gott R-ra. Jelenállapot. Az elég jól fejlett és hiányosan táplált 175 cm. magas férfi hajzata barna. Homloka lapos, hal arczfele fejlődésében visszamaradt. Koponyaméretei: liossz- átmérö: 187, harántátmérő: 152, magasság: 115, kör­zet 560 mm. Irise barna, bal látája tágabb, mindkét láta jól reagál. Alsó fogai szabálytalan növésűek, egymásra to­lódtak. Nyelvében fibrillaris reszketés észlelhető. Térdreflexe renyhe. A szív és nagy vérerek hangjai tiszták, a tüdőkben nincs eltérés. Gyakori álmatlanságról és fejfájásról panasz­kodik. Arcza sápadt, szemei beesettek. Tekintete komor, homlokát összeránczolja. Bizalmatlan, tartózkodó maga­viseletét tanúsít, félénken tekint szét maga körül, hangu­lata nyomott. Időnkint hirtelen felre fordítja tejét s liallga- tódzik, mormog magában. A hosszasabb beszélgetés alatt végre felmelegszik s a megfelelő kérdésekre elmondja, hogy már másod ízben csábították el a szeretőjét, a kit irigyel­nek tőle. Társai és gazdája összebeszéltek ellene, folyton gúnyolták, heczczelték, kétértelmű megjegyzéseket tettek rá, kiköptek előtte, ételébe, italába kábító szereket vegyi-

Next

/
Thumbnails
Contents