Moravcsik Ernő Emil dr.: Gyakorlati elmekórtan (Budapest, 1897)
IV. Rész. Az elmebetegség alakjai - 7. Tébolyodottság (paranoia)
302 csolatosan eljárt egyének—-mint vélt ellenségek — persif- lálása, lelepzése, becsmérelése képezi. Most már cselekvéseinek fö rugója a boszú, a mely végeredményében tett- legességre ragadtatja. Hogy aztán egyes hallucinatiók felmerülése mellett kifejezett üldöztetési téveszmék is csatlakozhatnak a kórképhez, a tapasztalat eléggé bizonyítja. De már magában véve is a perlekedő tébolyodottság hátterében többé-ke- vésbé felismerhető az üldöztetés, megkárosítás, megrontás vonása. A perlekedő tébolyodottságnáí a tünetek intensitásá- nak fokozódása észlelhető. A beteg ugyanis az első stádium- ban mint kérő járul az igazságszolgáltatás elé, ügyének további folyamán már követel, később aztán fenyeget, gyanúsít, az ügyében közreműködők becsületében gázol, azokat leleplezni törekszik, részrehajlással, ellenséges indulattal vádolja, végül pedig, midőn perei, panaszai sehol sem nyertek remélt elintézést, magát az igazságszolgáltatás áldozatának, vértanújának tekinti s ezután már nemcsak az egyeseket, de az egész társadalmat, az államot, az igazságszolgáltatást korhadtnak, romlottnak tartja s maga igyekszik magának erőszakos elégtételt szerezni. A perlekedő tébolyodott és a physiologikus alapon levő pereskedő között éles különbség tehető. A míg emez mindig elfogadható alapon indítja meg a pert, sőt ha a jogigény téves vagy adott körülmények között nem formálható természete kiderül, az érvek előtt meghajlik, az ügy gyei szemben belátást tanúsít, a tébolyodott rá nézve nem corrigálódó, téves alapból indul ki avagy valamely indokokon nyugvó per folyamán bekövetkező fordulatok —- az illusiók, értelmi csalódások befolyása alatt — téves kimagyarázás, hamis Ítéletek alapján a beteg gondolkodásának irányát íerde útra terelik. Az ilyen beteg semmi intézkedésben sem talál megnyugvást, minden dologban személyes háttért keres, sikertelenségét ügye vezetőinek czélzatosságában, rósz indulatában ismeri fel s jogérzetének hiányos fejlettségénél fogva nem látja be, hogy ha vannak is egyes kérdések, melyek megoldásánál a birói felfogásnak tágabb tere nyílik ,-s törvényesen szabályozott, codificált intézkedések nem