Moravcsik Ernő Emil dr.: Gyakorlati elmekórtan (Budapest, 1897)

IV. Rész. Az elmebetegség alakjai - 7. Tébolyodottság (paranoia)

szokták kísérni, a midőn a betegekben hypochondriás gondolatok ébrednek, saját testi állapotukat sötétebb színben látják, azt hiszik, súlyos agy-, gerinczvelő-, tüdő-, szívbajban szenvednek, számos indokolatlan panaszokkal állnak elő, nem mernek a szabad levegőre menni, erősen lélek- zeni, enni, nevetni, ne hogy valamelyik szervük hirtelen felmondja a szolgálatot, némelyek azt képzelik, hogy szívverésük elállt, egész testük inficiálva van, rövid idő múlva tönkre mennek.

A betegek figyelmét semmi sem kerüli el, mindenütt valami különöst látnak, jó formán minden tüneményben, eseményben lépten-nyomon saját személyükre, cselekedetükre, állásukra, jövőjükre vonatkozó czélzásokat vélnek felismerni, a velők érintkező egyének magaviseletének, beszédének, taglejtésének kelleténél nagyobb jelentőséget, súlyt tulajdonítanak. A velük érintkezők, esetleg előttük teljesen ismeretlen egyének arczkifejezéséböl, köszönéséből, mosolyából, egyes elejtett szavából irántuk táplált rokon- vagy ellenszenvet, idegenek vagy jó ismerősök véletlen kézmozdulatából, fejbólintásából, köhécseléséből, avagy az utczán találkozáskor a köszöntés elmulasztásából, az útirány gyors megváltoztatásából megvetést, szándékos kerülést, irántuk érzett undort olvasnak ki. Egy tébolyo- dott pl., midőn a vele való társalgás közben véletlenül köhintettem, hirtelen félbe szakította beszédét és bocsánatot kért, hogy arcza undort, ellenszenvet gerjeszt, de ezt megakadályozni nem áll hatalmában. A mit a véletlen az ilyen betegek elé hoz, azt mind szándékos czélzatnak, tervszerűen inscenirozottnak tekintik. Ily módon nagyon is szembeötlővé válik a kóros öntúlbecsülés s ennek hátterét képező nagyzás vonása, a mely abban nyer kifejezést, hogy a betegek saját személyiségüket annyira előtérbe helyezik, oly fontosaknak tartják, hogy a külvilág eseményeitől, tüneményeitől elválasztani nem is tudják s azt hiszik, hogy legtöbb dolog csak értük, miattuk történik, az emberek különös figyelemben részesítik, csak velük és ügyeikkel foglalkoznak. Ezen felfogásuk szerint a pap nekik praedikál, őket feddi vagy dicséri a szószékről, a színészek játéka rájuk vonatkozik, a hírlapok czikkei személyüket, körűimé-