Mittelmann Bernát dr.: A körülmetélés eredete, története és orvosi műtéte (Budapest, 1900)

II. A Circumcisio története a zsidóknál

64 a posé? Hagyjatok bennünket. Nincs köztünk semmi közösség.“ Levele végén azt hangsúlyozza, hogy önérzetellenes dolog az állami kényszer segítségét igénybe venni. De meg kell tagadni min­dent a körülmetéletlentől. Minden néven nevezendő vallási cse­lekményt, confírmátiót, házasságkötést, temetést. A rabbigyülé- sen Manheimer nagy tekintélyével senki sem mert szembe­szállni. De gyűlésen kívül bibliai és talmudi idézetek, egyéb­ként nagy tehetségre valló ferdítésével Holdheim 3 pontban foglalta össze hires röpiratában ellenvéleményét.1) Szerinte: A körülmetéletlen gyermek is a zsidósághoz tartozik. Az ily gyermek atyja tovább is zsidó marad. A zsidó vallási hatóságnak sem direkt, sem indirekt kényszert irányukban alkalmazni nem szabad. Holdheim fellépése, mely az u. u. reformpárt kis táborát felvillanyozta, a zsidóság nagy tömegére hatástalan maradt. Az érvek óriás tömege, melyeket Mannheimer használt még a Pál apostol levelének kommentárját is,2) mely elismerte, hogy tisztán zsidó szempontból a körülmetélés elengedhetetlen köve­telmény, . nem nagyon érdekelte a reformereket. Másrészt a zsidó­ság nagy tömege nem volt rá kiváncsi, ki hogy tudja a biblia vagy talmud egyes helyeit céljaira felhasználni. A köztudat és közvélemény minden magyarázat nélkül ezt a törvényt nézte leg­szentebbnek, a zsidósággal velejáró elengedhetetlen követelmény­nek, melynek eltiltása miatt a múltban véres és önfeláldozó har­cokat vívott. E törvény veszélyeztetésében látta a zsidóság fön- maradását feltételező összes faktorok megsemmisülését. Holdheim föllépésének sikere tehát elmaradt Németor­szágban, mert az 1871. lipcsei synodus kimondotta: 1. A zsidó anyakönyvvezető tagadja meg a gyermek be­iktatását, csupán hatósági kényszernek engedjen. 2. Gondoskodjék ilyen gyermek különös vallásos nevelteté­séről, de a többi gyermektől különítse el. 13 éves korában meg kell tagadni Confirmátióját. 20 éves korában szólittassék föl a Circumcisiora. 3. Ha azt elvileg elveti, házasságkötéstől ugyan ki nem rekeszthető, de minden egyéb szertartásból ki kell zárni. ü Die Beschneidung. Holdheim S. Severin 1844. 2j I. ad. Corint. Sub vet. test. „Circumcisio observari debebat, ut prae­ceptum divinum erat signum foederis, inter Deum et homines, et signaculum Salutis“.

Next

/
Thumbnails
Contents