Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)
IV. A görög felvilágosodás kora. A bölcsészet és az orvostudomány
76 IV. fejezet ezektől megy a vér a szívhez és a végtagokhoz. A vér mozgásának motora a jobbkamra, ahol hideg a vér és a tüdőverőéren át levegővel keveredik. A balkamra melege hevíti fel a vért. A vérmozgás jele a pulzus. Hogy azonban a kilökött vérnek mi lesz a testben a sorsa, arról a hippokratesiek nem tudnak semmit. A vesék szerepével tisztában vannak, s a vizeletet a vese szűrletének tekintik. A női belső nemiszerveket jól leírják, de a petefészkeket nem veszik észre. Diétás előírásaik összefüggésben állanak a testhőről való felfogásukkal. Ezért írja a Gyűjtemény egyik könyve, hogy a fiataloknak bővebb táplálkozásra van szükségük, mert több a bennük levő meleg. Évszakok szerint más-más táplálkozásmód kívánatos : télen bőségesebb, zsírosabb, nyáron soványabb. A táplálék legfontosabb követelménye, hogy értékesíteni, asszimilálni tudja a szervezet. Gyermekek eledelét épp ezért kevésbbé kell előkészíteni, inkább az öregekét; a javakorban levőknek pedig szükségük sem volna az ételek főzésére. Elerőtlenedettek erejüket leggyorsabban szagos anyagoktól, italoktól és tápláló eledelektől szerzik vissza. A hippokratesi naturalizmus legjobban az aetiológiában, a betegségek okáról szóló tanban nyilvánvaló. Van ugyan nehány helye Hippokrates tanának, ahol transzcendentális erőket jelöl meg ennek vagy amannak a bajnak végső oka gyanánt; általában azonban a reális világnak befolyásait, öröklést, klímát, évszakokat, tápszereket teszi meg kórokozóknak. Talán a hippokratesi tanoknak ez a része, főleg a klimatikus viszonyoknak, a milieu-nek az egészségre való hatásáról szóló tan valóban magától a nagy orvosmestertől ered. A külső okok oly módon produkálnak betegségeket, hogy a test alapnedveinek, a vérnek, a nyáknak, a sárga és fekete epének elkeve- redését, „harmonikus krázisát“ megzavarják, esetleg alaptermészetétől eltérő tulajdonoságúvá teszik. így pl. lázt okoz a nyák felmelegedése, hideglelést a vér és a nyák keveredése. A katharrusok viszont az agy nyákos anyagának felszaporodására vezethetők vissza, s a nyákos anyagnak a test különböző helyeire folyása szerint van orr-, fül-, szem-, tüdő-, gerinc-, csigolya- vagy csípőkatharrus. Ha a fölös nyák a szívre megy, szívdobogás támad és nehéz légzés. A genyedések is helytelen keveredésből erednek. A kosi orvosi iskolának legnagyobb dicsőséget azonban általános therapeutikus alapelvei szerezték. Ezeknek tökéletessége biztosította már az V. században is Kosnak győzelmét Knidos felett. S ezek a therápiás elvek képezik azt a szilárd alapot, amelyen a hippokratizmus, vagy mondjuk inkább úgy, hogy a mai orvostudomány is rendületlenül áll és állni fog talán végeláthatatlan időkig.
