Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)
I. Kezdetleges kultúrák. A történelem őskora és a primitív ember. Népies orvoslás
14 I. fejezet gyógyerők alkalmazásának és a kórokozó hatalmakat kiengesztelő misztikus, szuggesztív ceremóniáknak legtarkább keveréke lehetett. A természet és természetfölöttiség, a gyógyszerekkel való orvoslás és misztikus beavatkozások ilyen keveredését ma legjellegzetesebben mutatják az indián varázsló-orvosok (medicine-man) hókuszpókuszai. Az indián varázslók külön szektát képeznek; pl. a pak-kvalla törzsnél két titkos szövetséget alkotnak. Egyikbe a csodatevők és jósok (kozijut) tartoznak, akik látszólag elégetik magukat, felmetszik hasukat, s más efféle szemfényvesztéssel keresik a népszerűséget és kenyerüket. A másik csoport a gyógyító orvosoké, kiknek szövetségébe csak az léphet be tagnak, akit erre valamely szellem kiválaszt. Az indián „orvosnövendék“ ugyanis erdők járása, füvek gyűjtése és a természet megfigyelése közben túlvilági inspirációt vár orvosi praxisának megkezdéséhez. Bolyongásai alatt találkozik a sűrűségben lakó Kle-klati-eil szellemmel, kinek fenségétől elkábulva mély álomba merül. Álmában az orvosjelöltet gyógyítóerejű dalra tanítja meg a szellem, s ezzel varázslóvá avatja őt. Hasonlókép teheti varázslóvá az indiánt Kle-sat-pli-lanna, vagy a lazacalakban megtestesülő Skaia. Sőt meghalt kiváló varázslók lelke is beköltözhetik doktorrá avatását az erdőben kereső indiánba, amit ez a szellemnek négyszeri füttyjeléről tud meg. Ha a varázslót beteghez hívják, az teljes felszerelését, a varázsláshoz és a rossz szellemek kiűzéséhez szükséges eszközeit táskájába téve megy gyógyítani. A beteg ágyánál feldíszítve, esetleg rikító színekkel ijesztőleg kifestve magát vagy szörnyalakú famaszkot téve arcára, nyakán és mellén különféle fésűkkel, pikszisekkel és amulettekkel, kezében madáralakú csattogtatóval és az elmaradhatatlan csontos varázsbottal a beteg megtekintése és vízzel való leköpése után a szellemtől tanult ének vad hangjai mellett szédítő táncba kezd és igyekszik minél nagyobb zajt csapni; majd nekiesik a betegnek, meggyúrja, vízzel újból behinti és szájával a fájós pontra tapadva igyekszik a bajt kiszívni, miközben ügyes mesterkedéssel szájából a legváltozatosabb tárgyakat szedi elő, mint a betegség kiszívott okozóját. Közben füveiből készített kotyvalékot itat vele, esetleg nar- kotikus szerekkel füstöli meg, s törekszik arra, hogy elhitesse a beteggel gyógyulását. A szuggesztív és természetes tényezők efféle egybekapcsolódását mutatja minden primitív kultúra népies orvoslása, s ilyennek tarthatjuk az ősmythológiával kevert kőkorszakbeli gyógyítást is, annyival inkább, mert még a mai kulturáltabb keresztén}' népek gyógyításmódja is tele van theurgikus ráolvasásokkal, amit értékben magasan felülmúlnak az aktív beavatkozással is járó indián ceremóniák. Ilyen ma is divatos
