Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)
IX. Az újkori felvilágosodás és az orvostudomány
226 IX. fejezet megyében praktizált. 1774-től bécsi tanár, aki világhírű előadásokat tartott és akinek therápiás eljárását sokan követték, viszont kórbonctani érdemeit egyáltalán nem vették figyelembe. A bécsi iskola egyik leszármazottjától, Auenbrugger LiPŐT-tól (1722— 1809) ered mai fontos diagnosztikus eljárásunk, a kopogtatás, amelyet felfedezője már 1761-ben ismertet, de közleményét alig veszik tekintetbe. Csak Napoleon orvosa, Corvisart (1808) tudta megkedveltetni a perkusz- sziót. Ez alapon jut rá Laénnec Réné (1818) a régen elfelejtett hallgatódzás (auscultatio) módszerének értékeire, s megalkotja stethoskopját. Frank Péter János (1745 — 1821), Hasenöhrl János (1720—1796), Ferro (1753 — 1809), Plenk (1739 — 1807) szintén a bécsi iskolához tartoznak és szabatos megfigyeléseikkel tűnnek ki. Plenk a bőrbetegségek osztályozásával, a szifilisztherápiával és a tanszabadság korlátozása után orvosi tankönyvek írásával foglalkozott; ez utóbbiakban több jóhangzású magyar terminus technikust találunk (inashús, érzőin). A pesti egyetemen a szülészet és sebészet tanára volt. Boerhaave tanainak dinamisztikus elemei az élettanra lettek átalakító hatással. E téren Haller Albert-ő (1708—1777) az érdem, aki rendszerező szellemének már gyermekkorában is tanujelét adta azzal, hogy különféle nyelvészeti szótárakat és tudományos csoportosításokat t. A tübingai egyetemen Duvernoy és Camerarius a tanárai. Innen azonban csínytevéseiért távoznia kellett. 1725-ben kerül Leydenbe, ahol Boerhaave és Albinus barátságukba fogadják. Doktorrá avatása után útra kel, s eljut Párizsba is, ahonnan azonban menekülni volt kénytelen, mert lakásán hullákat boncolt. Bernben telepedik le, ahol kórházi főorvos és az anatómia tanára lesz. 1736-ban Göttingába hívják meg az anatómiai, kémia és botanikai tanszékre. Itt tudományos társulatot alapít, s élénk irodalmi tevékenységet fejt ki. Betegeskedése és honvágya azonban 1753-ban szülővárosába, Bernbe való visszatérésre kényszeríti, ahol gyomorrákban meghalt. Főművei az anatómiára és élettanra vonatkoznak. Az élettanban még mindig nem volt tudományos rendszer, és egyes monográfiákon kívül nem jelent meg általános, összefoglaló tudományos könyv. Haller művei, a Primae lineae (1747) és az Elementa (1<57) az első ilynemű munkák Galenus óta. Ezeknek fontossága abban van, hogy első kísérletek az organikus élettan kiépítésében. Ahogyan az latromatematika a mozgásokra vonatkozó ismereteinket rendszerbe foglalta, úgy Haller is rendszerezi kísérletei, anatómiai vizsgálatai alapján az egyes szervek életműködéseit. így tehát ő tette exakttá és empirikussá a fiziológiát, amely eddig — egyes részeinek kivételével — üres spekulációkból épült fel. Sok kísérlettel kimutatja, hogy az izomszövetnek a mechanikus
