Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)

IX. Az újkori felvilágosodás és az orvostudomány

Schelling és a természetbölcselők. A homeopathia 221 szemben a tüneteknek pontos, írásbeli rögzítése, a gyógyszernek kiválasztása egészségeseken való kísérletezés alapján, a gyógyszernek lehetőleg kis dózis­ban való egyszeri alkalmazása (milliomodnyi adagok), étrendi utasítások. Hahnemann eszméit sokan felkapták: a misztikum kedvelői, akik az anyag és az erő közötti fordított viszonyban a természet új titkát sejtet­ték ; a materializmus ellenségei, akik a reális vizsgálatok kigúnyolásában a saját nézeteik szentesítését érezték; a hivő lelkek, mert volt új hinni valójuk; a forradalmi természetűeket az eddigi orvosi tudást felrobban­Hahnemann Sámuel, a homeopathia atyamestere. Szakít az orvostudomány pozitív ered­ményeivel, s ennyiben kuruzslónak mondható. Modern kuruzslóink egy csoportja az ő tanaiból élősködik. tani kívánó törekvés, a liberálisokat a tanok üldözöttsége nyerte meg. A homeopathia legtúlhajtottabb alakjában Lux és Müller Frigyes „isopa- thiájában“ jelentkezik, akik az elmélet eddigi alapja (hasonlót hasonlóval) helyében azt hirdetik, hogy azonosat azonossal kell gyógyítani. így tör­ténik, hogy lépfene ellen antraxos anyagot, bélférgek ellen ezeknek kivo­natát, gümőkor ellen a tuberkulotikusak köpetét rendelik. Különös, hogy ebben a téves gyógyításmódban is modern therápiás gondolatok csirája rejlett: az isopathia őse a mai organotherápiának, a szervekből készült kivonatokkal való kezelésnek. A teoretizálással való ellenségeskedésben rokona a homeopathiának Kademacher Gottfried (1772—1850) „tapasztalati gyógytana*, amelyben

Next

/
Thumbnails
Contents