Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)
IX. Az újkori felvilágosodás és az orvostudomány
22t) IX. fejezet Követői legnagyobbrészt a ScHELLiNG-féle természetbölcseleti iskolából kerültek ki. Ennek a természetfilozófiának centruma Jéna. Schelling (1775 —1854) tanaiban a természettudományokkal elégedetlen, bölcselkedni akaró orvosok tetszetős gondolatokat találhattak. Ez az apriorisztikus, tapasztalatot elvető világnézlet sok orvost megmételyezett (Oken, Troxler, Marcus, Kieser, Kilian stb), még azok is, akik ennek a fantasztikus rendszernek ellenségei voltak, itt-ott kiragadtak belőle egy-egy nekik tetszetős gondolatot. .Azok közül az orvosi rendszerek közül, amelyek ennek a bölcseletnek talajából nőttek ki, legértékesebb az ősnemződést hivő, ú. n. természetrajzi iskola és alapítójának, Starck (1787—1845), jénai tanárnak parazitaelmélete, amelyet Schönlein Lukács (1793— 1865) épített ki teljesen. Azt tanítja, hogy az individuum és a nagy természet egymással harcban állanak. Ha a makrokozmosz kerekedik felül, betegségek keletkeznek, amelyek az organizmus parazitái. A beteg- ség-élősdi ellen a szervezetben reakciók jönnek létre, amelyek legfontosabbika a láz. E reakciók működési zavarokban nyilvánulnak. A betegség, mint minden organikus lény, szaporodhatik. »amikor a hím elem szerepét az alkalmi ok, a nőstény szerepét a betegségre való hajlam játssza. Valamely baj halála részben öregkori gyengesége, részben az orvosnak a betegséget megmérgező gyógyszerei által áll be. Ezzel az elmélettel kapcsolatos felosztása a betegségeknek (niorfózisok, hematózisok,neurózisok és szifilidek) annyira önkényes, hogy arra maga Schönlein sem volt büszke, aki különben élete végén ismét az exakt kutatás módszereivel dolgozik. A természetbölcseletből sarjadzik ki Hahnemann Sámuel (1755—1843) praktikus irányú teóriája is, az ú. n. homeopathia. Ennek lényege a következőkép foglalható egybe. Az Orvos hivatása gyógyítani a tünetekben megnyilvánuló betegséget, amely az életerő diszharmóniája. A betegség okozta belső változások az orvos számára hozzáférhetetlenek, s így azokkal ne is törődjék. A gyógyszer orvosló ereje abban áll, hogy az emberben betegségeket idéz elő, és pedig vagy a meglévő bajjal hasonlót (similia similibus), vagy ellenkezőt (contraria contrariis). Az első a homeo- pathiás, a második az anti- vagy alleopathiás módszer, mely utóbbi csak leplezi az eredeti betegséget, s így káros eljárás A homeopathiás kezelés hasonlít a távoli, gvenge ágyúdörgés által megrémült katonáknak a közeli, erősebben hangzó dobszó által való kikúrálásához. Az antipathiás orvoslás viszont idültté teszi a gyógyítható bajokat is és ily módon a szervezetben olyan változásokat teremt, amilyenek a kórbonctani szekcióknál láthatók. A természetes idült betegségek száma csekély; ilyenek a szifilis, a sykosis és a viszketegség (psora). Az orvos teendője a betegekkel
