Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)
I. Kezdetleges kultúrák. A történelem őskora és a primitív ember. Népies orvoslás
12 I. fejezet tudásra, nem lehetett képes a fájdalmak elemzésére, a belső betegségek megnevezésére és a tipikus tünetek leírására sem. Kezdetben tehát egyetlen gondja minden bajában a fájdalomnak bármiképen való megszüntetése volt s ezért az emberiség legelső orvosi tudását a gyógyszertan és a gyógyító eljárások képezték, vagyis mai orvostudományunk az empirikus therapiában gyökeredzik. Még azok a zseniális orvosi felfedezések is, melyekre ma legbüszkébbek vagyunk, a tapasztalaton alapuló népies gyógyításokban élték tudatalatti rejtett életüket. Terhes nő rénszarvasagancsba vésett rajza a neolith-korból. A francia Laugerie-Basse-ban találták. A nő háton fekszik, felette egy elhaladó rénszarvas két hátsó lába. A terhesség legrégibb ábrázolásának egyike. (Piette után). A fejlődés magasabb fokán, a tudásvágy intenzív hatása alatt a kőkorszak embere anatómiai ismereteket is szerez, melyek részben állatparallelekre támaszkodhattak, részben a jégkorban elterjedt emberevés nyújtott sok alkalmat a megfigyelésre. A kannibalizmus divatja, melynek tárgyát az ellenségnek és a törzs betegjeinek teste szolgáltatta, ma is feltalálható még néhány vad népfajnál, ahol az emberevésnek a bosszú és az ellenség feltámadásától való félelem lehetnek motívumai. (A reincarnatio hite!) Nem kis mértékben segíti elő az ősi kannibalizmus terjedését az a vélemény, hogy bizonyos emberi szervek megevése növeli a falatozóban a megfelelő képességeket. így a más szívének bekebelezése a harcoknak, heréjének felfalása pedig a nemi életnek hősévé tenne, viszont agyának vagy csontvelejének elfogyasztása hosszú életet biztosít. Az élet székhelyét ugyanis a primitív népek jórésze a velőbe képzeli: a maoriak a mellcsont, az indiánok a csöves csontok velőjébe.
