Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)

IX. Az újkori felvilágosodás és az orvostudomány

212

IX. fejezet

Nagyobb volt az érdeklődés a hullaboncolások alkalmával talált kóros elváltozások iránt, ami ebben a korban, amikor a normális viszonyok már teljesen ismeretesek, természetes is. Eleinte csak a pathológiai kazuisztika gyarapszik. Az észlelő a halál után látott kóros eltéréseket összehasonlította az életbeni tünetekkel. Ily módon azonban inkább anatómiával illusztrált tüneti pathológiát teremtettek, mint kórbonctani.

Hasvizkóros embert ábrázoló svájci szobrocska a XVIII. századból. Eredetije a bázeli

múzeumban.

Lancisi János (1654—1720), az egyházállam főorvosa kimutatja, hogy a hirtelen halál leggyakoribb okai az edények, a szív és az idegközpontok betegségei. Maternus nagyszámú leírásai közt olvasunk a bolyhos szívről, az ólommérgezésről, a tetanusról, a chinakéreg ártalmairól, a gyomorrákról stb. A therápiában alkalmazásba hozza a cetaceumot. Sandifort EdvArd (1740—1819), Antoine Portal (1742—1832) észleleteik pontoságával tűnnek ki.

A kórbonctan önálló művelése Giambattista Morgagni (1682 1 771) megjelenésével indul meg, aki eleinte a normális anatómiával foglal-