Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)
VI. Az arabok. A népvándorlás őskultúrája és Nyugat-Európa
122 VI. fejezet A görög, a byzanci hatás akkor lesz erősebb, amikor az Ommajádok székhelyüket Damaszkuszba teszik át. Itt él és működik Theodokos görög ■orvos (f 708), az arabok kiváló tanítómestere. Nemsokára az arab birodalom minden nagyobb városában tudós iskolákat építenek a kalifák. Keleten Bagdad, az Ezeregyéjszaka Harun ar-Rasidjának (786—808) városa, a félhold nyugati csúcsán pedig az Ommajad-dinasztia mentsvára, Kordova a legkiválóbb tudományos központok. Itt III. Abd-er-Ramán (912—961) és II. el-Hakim (961—976) tesznek sokat a tudósok érdekében. Orvosokat képeznek Basszora, Kufa, Szamarkand, Iszpahan, Alexandria (846-tól újból helyreállítva), Karthágó, Fez, Marokkó, Palermo, Tarentum, Szevilla, Toledó stb. Ehhez hasonló tudományos felszereltséggel még az európai újkor eleje sem dicsekedhetik. És mégis! A Korán, a deszpotizmus, a népszellem a komoly előrehaladásnak gátja volt. Maga az arab filozófia, melynek éppen orvosok, Avicenna és Averroés, a legkiválóbb alakjai, a Korán megvédését célzó szofisztikába posványosodott el. Talán ennek reakciója akart lenni az Afrika földjén megszületett és felnőtt zsidó racionalizmus. Egyik híres művelője ennek a racionális bölcseleti iránynak szintén orvos, Isaac Judaeus, kinek két filozófiai munkáját, Az elemekről és A fogalmakról szólót, az Egyetemi Könyvtár őrzi latin kéziratban. Az említett tényezők káros befolyásukat a gyógyító tudományokkal is éreztették. Az orvoslás alapja galenizmus, melyet körmönfont dialektikával továbbfejlesztettek. Vallási tilalom az oka annak, hogy az arab nép anatómiával, élettannal vagy anthropológiával nem foglalkozott. A vértől ■és a tisztátalan nőtől való ösztönös irtózásuk pedig a sebészet és szülészet elsatnyulását magyarázzák. Meglehetős sarlatánsággal lőleg az orvoslás praktikus részeit kultiválták, mint a pulzusnak, a vizeletnek vizsgálatát, továbbá a csillagjóslást. Legsajnálatosabb, hogy HippOKRATES-nek a természet gyógyító erejéről való tanát is elhanyagolták, bár therápiájukat ösztönszerűen a szervezet gyógyító erőire való figyelemmel alkotják meg: érvágások, hashajtószerek mellett főleg enyhe eljárásokkal gyógykezelnek. Diétás utasításaik még a középkor végén is mérvadók. Testkultúrájuk és a háremélet alkalmat ad a népies kozmetika fejlődésére. Pozitív érdemük, hogy amit a keresztény kórházak orvosai elmulasztottak, megfigyelik és leírják a járványos kiütéses betegségeket, valamint a bőrbajokat. Főleg az emberi himlőről és a kanyaróról írott dolgozataik érdemelnek említést. De a gyógyszertannak is sok szolgálatot tettek. Birodalmuk nagy kiterjedését értékes növény-, állat- és ásványtani megfigyelésekre használják fel, hisz ezirányú működésükre a Korán sem kiáltott vétót. A titokzatos iránti vonzalmuk pedig a vegytan művelésére
