Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)
VI. Az arabok. A népvándorlás őskultúrája és Nyugat-Európa
VI. FEJEZET Az arabok A népvándorlás őskultúrája és Nyugat-Európa Érdekes szerepet játszottak a sémi népek a kultúrtörténeleír* minden fázisában. Receptív természetük, asszimilációra való készségük,, történelmi és geográfiái fürgeségük minden korban kultúramentő munkára képesítette őket. így volt ez a római birodalom bukása idején is, amikor a népek sodra az európai árja kultúrát teljes megsemmisüléssel fenyegette. Az idomtalan, szögletes germán óriás harci kedve elől egy szemita nép,, az arab, szabadítja meg az orvosi kultúrát és tudományt. A klasszikus orvostudományt, GalenusA és HippoKRATES-t, már az idők köde fátyolozta be. Európa többi országai a nyugtalan vándorlásnak országútjai; így nem juthattak el a tudományos élet derengéséig sem. A római birodalom végnapjaiban a szellemi tevékenység üres ismétlése a réginek, amely minden lezárt, befejezett példát szolgailag megcsodál. Új, idegen lámpásra volt szükség, hogy a folyton mélyülő sötétségben világítson. Hely kellett, ahol a tudás szent tüze égjen, vagy legalább pislákoljon. E célra szemelte ki a gondviselés az arabokat. Náluk régtől fogva megvan a kulturáltság valamelyes nyoma, melynek vallásos kifejezése a csillagkultusz. A fejlettség magasabb fokán az arab monotheizmus, poézis, építészet, politikai berendezkedések mind érdemesek a figyelemre, ha kevés is bennük az eredeti és rövidéletű volt is az emberiségre való hatásuk. Politikai függetlenségüket sokáig megőrizték, inkább földrajzi helyzetük, mint saját vitézségük révén. Nagy Sándor halála után nem is sikerül egy hatalomnak sem Arábia letiprása. E tekintetben Róma is csak félmunkát végzett. Az arab nép Muhamed (571—632) idejében kezd világhatalommá lenni, amely a Koránban is megnyilatkozó latalizmussal és fanatizmussal körülbelül annyit ártott, amennyit használt. A kalifák,
