Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)

V. Másodlagos görög kultúrák. Róma, Byzanc. A kereszténység

A byzanci görög orvosok

1 17

mintha megvolna a régi dicsőség emlékezete: encyklopédiája mellett kisebb önálló értekezéseket is ír a diétáról, a drágakövek gyógyerejéről, a fürdőről. De az utána következő orvosok már attól sem riadnak vissza, hogy az araboktól kérjenek kölcsön hippokratesi és galenusi igazságokat. Simon Seth (XI. sz.) nagyobbrészt gyógyszertani és diétikai munkáiban észlelhető először az arab befolyás, melynek azután teljesen hatalmába kerül a Niceában élő Nicolaus Myrep- sus (1280 körül), akinek Dynameron c. receptkönyve éppen ezen okból tarthat számot a megemlítésre.

A görög orvosok sorát berekeszti Johannes Actuarius, „Zachariás fia“

(1300 körül), aki theóriában Galenust, praxisban azonban az arabokat követi.

A vizeletről írott munkája is az arabok által divatba hozott uroszkópia hatása alatt jön létre; önálló azonban benne az a törekvése, hogy a vizeletvizsgálatot az arab miszticizmus helyett szilárd élettani alapokra akarta fektetni.

Azt lehetne várni, hogy amíg a tudomány a vázolt módon sínylődött, addig a nép egészségügyi, orvosi ismeretei is nagyon hiányosak voltak.

Pedig ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk. Az orvostudomány iránti érdeklődés ugyanis újfajta irodalmat hoz létre: a népszerű, laikusok részére laikusoktól írt természettudományi műveket. Ezekkel a papság, a kolostorok akarták helyettesíteni az elpusztított régi pogány javakat. Ilyen zsánerű Nemesius, szír püspök (IV. sz.) könyve Az ember természetéről, mely a görög filozófia és a kereszténység elveinek összeegyeztetésére irányuló kísérlet, Harpokration (V. sz.) Kyranides című tákolmánya, továbbá egy jambikus versekben írott diététikus költemény, valamint egy utazásokra való egészségügyi tanácsadónak arabból való görög fordítása, az Ephodés, melynek valószínűleg Synesius (XI. sz.) a másolója.

Orvos és páciense. Az orvos a betegség felismerésére megvizsgálja a beteg vizeletét. A vizeletnézéshez lombikalakú üvegedényt használt. Sok mindent megállapítani hitt így az orvos, még a terhességet és a jellemet is. A vizeletvizsgálatot (uroskopia) az arabok kapták fel legelőször. Az orvos asztalán vizeletmeghatározó könyv. Ez a vizsgálati módszer annyira elterjedt volt, hogy az orvos sokszor cégérnek is vizelőedényt rajzolt házára. (Hortus sanitatis, 1498.)