Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)
V. Másodlagos görög kultúrák. Róma, Byzanc. A kereszténység
A galenusi orvostudomány 107 felfogása annyira közel áll a monotheisztikus vallási elvekhez, hogy némelyik sora egészen kereszténymódrahangzik. S ez a körülmény nagyban elősegítette a galenizmus diadalát. Galenus felesküdt harcosa annak a tételnek, hogy a természet mindig határozott terv szerint alkot és működik és tervének megvalósításában a legcélszerűbb eszközt használja fel. Innen van, hogy az anatómia nála nem alapja az életműködéseknek, hanem a testfunkciókatatermészet szándékainak tételezve fel, az ember bonctani viszonyait ezekből magyarázza. A teleológiának abszurd túlbajtásai mellett is a bonctani és élettani iratok képezik Galenus műveinek legértékesebb csoportját, bár ezekben sokat merít elődeinek vizsgálataiból. Jellemző általános fiziológiai nézeteire, hogy azok a hippokratesi elemtanra vannak megalapozva. A szerves lényeknek a lélek ad életet. Az emberben hármas lélek van; egyiknek szervei az agy és az idegek, az állati pneumáé a szív és artériák, a természetes léleké pedig a máj és a vénák. Ezek megnyilvánulásai a pszichés, a pulzáló és a természetes erő. Az alaperőknek vannak alárendelve a felszívó, elválasztó, megtartó és kihajtó erők, melyek a légzés által újulnak meg. Ezeken kívül működnek a szervezetben és a testekben az anyaghoz kötött specifikus erők is. A specifikus erők felDisznóboncolás. Az ókorban az emberbonctant csak az alexandriai iskola ápolta. A középkor elején egyházi rendeletek tiltották a hullaboncolást. Ezért az anatómiát állatokon, főleg disznón tanulta az orvos. A képen, amely bonctanról vitatkozó tudós összejövetelt mutat be, maga Galencs demonstrálja az egyes szerveket. (Galenus Opera, Basel 1562).
