Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)

V. Másodlagos görög kultúrák. Róma, Byzanc. A kereszténység

96

V. fejezet

árt („non solum non prodesse naturam, sed etiam nocere“). Ily körülmények közt neki következetesen a hippokratesi „physis“-t is tagadnia kellett, mert a beteg javulását egyedül az orvos gyógyszereinek tulajdonította. Mégis meghazudtolja magát, mikor a lázas betegségeket a természet gyógyító erejére bízta. Kikezdi a hippokratesi krízistant is, amely ugyan helyesbítésekre szorult, de Asclepiades nem tudott helyébe elfogadható nézetet állítani. Működésének legfontosabb érdeme az, hogy az orvost a természet mesterévé iparkodott tenni, míg a hippokratizmusFejsebek általános kötésmintája. Soranus előírása szerint. Kép egy görög S.-kéziratból.

(Sudhoff után.)

ban az orvosnak a physis therapiás szerepe mellett csak a természet támogatása volt feladata.

Gyógyeljárásának elve volt: gyorsan, biztosan, kellemesen („cito, tuto, jucunde“). A lázasokat az első három nap koplaltatta s a természetes erők felfokozásáról a beteg ébren tartásával, a betegszoba erős megvilágításával stb. gondoskodott. Idült bajokban borokat rendelt; igénybe vette ilyenkor a fürdőket, hideg vizet, masszázst, testgyakorlást, sőt a zenét is. A végtagok lekötése helyett újból divatba hozza az érvágást. A hánytatószerekkel való visszaélés ellen szót emelt. Hashajtók helyett is szívesebben használta a klistírt. Egyesek állítása szerint ő végezte az első légcsőmetszést (tracheotomia). Iratai közül csak töredékek maradtak ránk görög nyelven GALENUS-nál és ORiBASius-nál.

Követői a tudomány szempontjából nem nagy jelentőségűek. Legtöbbjük rutinos gyakorlóorvos, igazi praktikus eszű római. Methódiku- soknak nevezték önmagukat s a metódus név alatt az egyszerű