Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 4. (Budapest, 1940)
Magyar orvostörténeti adattár (II.) (1700-1800)
86 Magyar orvostörténeti adattár sák le és adják ki ; (ez a «Tractatus de vampyris» 1755-ben, Bécsben jelent meg s német fordítását egészében közli Linzb. I. 725—737.). 1756 körül a vampyria (másképpen moroizmus, mert az oláhok a vámpírokat moroz-nak is nevezték) Erdélyben, a Bánságban, Szerémségben és Horvátországban szinte járványszerű betegséggé súlyosbodott. Az oláh lakosság a karácsonyi böjt után rendszerint bekövetkező erősebb halálozást a vámpírok befolyásának tulajdonította, melyek az ördög által bizonyos füvekkel táplálva, az élők vérét kiszívják s ezzel megölik őket. A felsőbb hatóságok 1756-ban a már-már veszedelmes méreteket öltő tömegpsychosis tanulmányozásával Tallar György sebészt bízta meg, kinek véleményében azt olvassuk, hogy az oláh köznép hite szerint a sírokba kerek lyukat vezetnek s a vámpírok ezeken át jönnek ki. Exhumálások alkalmával a vámpírsággal gyanúsított hullák szájából, orrából s füléből vért láttak folyni, mely azonban ugyanaz a rothadásos, bűzös, habzó barna folyadék volt, mint más hulláknál is. A gyanús hullákat a nép kövérebbnek mondja, mint eltemetésük alkalmával voltak (rothadó gázok okozta puffadás) és azt tartja, hogy az említett undorító folyadékkal bekent betegek meggyógyulnak. Tallar a vámpírok okozta betegség tüneteit és népies gyógyítását is elmondja : a beteg közelében pisztolyt sütögetnek, teknőbe fektetik s a hasát erősen felkötik, a templomi lámpások olaját itatják vele, a mandoláit horoggal megfogják s éles késsel kivágják (sokszor nagy vérzést okozva, melyet erős káposztalével csillapítanak). A betegeket gyakran a kiásott vámpírok «vérével» gondosan bekenik. A hazai oláhok a vámpír fejét levágják s némely helyt ismét elássák a testét, máshol pedig elégetik ; Oláhországban ellenben kiviszik a faluból, lefejezik, szájába követ tesznek, hasát fölmetszik, forró vízzel kimossák, szívét keresztülszúrják s a madarak és kutyák prédájára hagyják.1 Hogy e visszataszító babona kiirtása dolgában még a királyi szónak is mily csekély volt a hatása, bizonyítja az 1784. évi október 7-én kelt legmagasabb rendelet, mely azt mondja, hogy «da der Gebrauch, die Todten in offenen Särgen zu beerdigen, an mehreren Orten noch besteht, so sind die Normalien : «dass wegen ansteckender Krankheiten die Verstorbenen bei Leichenbegängnissen in offenen Särgen nicht herumgetragen werden dürfen» — neuerdings zu publiciren und den Gr(iechisch) N(icht) unirten Glerus aufzufordern, damit er dahinwirke, dass die, seiner geistlichen anvertrauten Gläubigen von dem Aberglauben der Wampyre, denen sie ihre letzten Schicksale zuzuschreiben gewohnt und geneigt sind, abgebracht werden.» (Latin fordítását 1. Linzb. III. Sectio I. 122., No. 879.) További adatok a hazai oláhság vámpír-hitéről : a) Mayr János sebész jelenti 1738 novemberében felettes hatóságának Üjpalánkáról, hogy ebben a kerületben borzalmasan pusztít a pestis, naponta 30—40 ember hal meg, és némely faluban, hol azelőtt 500—600 lélek volt, alig akad négy ember. Minden mezőn, szántóföldön temetetlenül hevernek szanaszéjjel a hullák, mert senki se meri őket elföldelni. «In denen Dörffern aber wurden die Todte, von dem in Hausz lezt überbleibenden beerdiget, dieser aber Verbleibete Todter unbe- graben, wessentwegen er Joh. Mayr manche Häuszer sambt denen Todten hätte enzünden und verbrennen lassen. In einem siecheren Dorff hätte einer, namens Uran, 5 Todte Leiber ausgraben lassen, selbe für Bluthsäuger erkehnet und verbrennet. Sinter deme auch das Übel, in besagten Dorff nachgelassen hätte, mithin also zu zweiflen seye, ob sothanes Übel von einer ansleckenden Seuche, oder von denen Blutsaugern herrühre?» Erre a pestis-kommissió, nem hallgatva a babonás és nem nagyon intelligens sebész okfejtésére, elrendeli, hogy Uran-t, mivel a «superstitiose Vampirs» iránti elfogultságában hallottakat mert fölásni, a pandúrok vigyék be Temesvárra s az ottani lazarétumban, mint ápoló, végezzen szolgálatot mindaddig, míg tart a járvány. (OL., Acta pestilentialia, az 1738. évi nov. 21—24-i. protokollumban.). — b) Deés városa tanácsának régi jegyzőkönyveiben találhatók a következő korjellemző adatok : «Anno 1742. lla augusti. Conclusum 111. Minemű circumstantiák adták elő magokat valamely megholt asszonyi állat iránt, melyis mind privatim nemzetes hadnagy atyánkfia előtt panaszul adatott be, mind penig a ttes nemes tanács előtt : hogy tudniillik azon asszonyi állatnak sírján olyan lyuk observáltatik, amely már egvnehány1 V. ö. Linzb. I. 719.
